Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 2. szám - FIGYELŐ - Surányi Imre: A vallás és lélektan közös témái
A VALLAS ÉS A LÉLEKTAN KÖZÖS TÉMÁI Amikor egy-egy tudomány ismeretanyaga annyira megnövekedett, hogy áttekintése nehézségbe ütközik, a gyűjtött ismeretanyag feltárásához külön tájékoztató apparátusra, adatgyűjteményekre, lexikonokra, bibliográfiákra van szükség. Mivel a hit és vallás régen foglalkoztatta a pszichológusokat, meg a vallás maga is törekedett a lélektan különféle ágainak az eredményeit felhasználni, az idők folyamán itt is tetemes anyag gyűlt össze Starbuck 1899-ben megjelent Valláslélektanától kezdve a legújabb időkig. Ennek a hatalmas termésnek a regisztrálására és feldolgozására vállalkozott W. W. Meissnernek 1961-ben megjelent igényes, önálló, retrospektív bibliográfiája, rendkívül hasznos szolgálatot téve teológusoknak és pszichológusoknak egyaránt. A mű pontos adatai: Meissner, W. W.: Annotated bibliography in religion and psychology. New York, 1961, The Academy of Religion and Mental Health. 235 p. A szerző célja az volt, hogy vallás és a lélektan szakemberei kölcsönösebben, mélyebben megismerjék egymás szempontjait és módszereit a vallás és a pszichológia közös területein. A kettő között ugyanis nemcsak határterületek vannak, hanem gyakran előfordul, hogy ugyanazon a téma egyformán jelentős teológusnak, gyakorlati lelkipásztornak, kutató pszichológusnak, vagy a gyógyítás emberének. Amint a mű előszavából kitűnik, Meissner messzemenően gondolt az előbbieken kívül még a pszichiáterekre is, mind az anyag kiválasztásánál, mind feldolgozás szempontjainál. A sokféle igényt márcsak azért is törekedett kielégíteni, mert ő maga egyik oszlopa annak az 1954 óta fennálló, jelentős, különféle hivatású és vallású embereket összegyűjtő társaságnak, amelynek neve „Academy of Religion and Mental Health”, s amelynek egyik feladata, hogy pszichológusok, pedagógusok, orvosok együttműködését elősegítse, a vallásnak a lelki higiénében való szerepét szolgáló kutatásokat szorgalmazza s a vallásnak a gyógyításban való feladataival is foglalkozzék. A mű anyaga ezért nem egyetlen tudományhoz tartozik, hanem felöleli a már régen önálló valláslélektan, a most önállósodó pasztorálpszichológia és a nálunk még bevett névvel sem rendelkező ún. erkölcstani-lélektan (psychologia moralis) területén megjelent munkákat, sőt pszichológusok és pszichiátereknek túlnyomórészt vallással foglalkozó műveit is. Jól tudjuk, hogy a valláslélektan még nem hittudomány, mert ha elvileg nem is tagadja a természetfeletti valóságok létét, nevezetesen a kegyelmet, mégis megelégszik a természetfeletti okokból létrejött vallásos magatartásnak és tevékenységnek természetes értelemmel való vizsgálatával. S ha az idevágó kutatások sokszor pozitivista vagy naturalista szemlélettel közeledtek is tárgyukhoz, mégis szolgálatot tettek a hittudománynak, mert közelebb vittek bennünket annak a bonyolult jelenségnek megértéséhez, amit a theologia fundamentalis „vallás” címszó alatt tárgyal. Ma már egyébként is létezik több, katolikus alapelveken épülő, összefoglaló jellegű valláslélektan, mint pl. a W. Pöll-é, amelyet még Meissner természetszerűleg nem regisztrálhatott, mivel az az ó műve után jelent meg [1], S amíg a valláslélektan mintegy „kívülről'’ közeledett a valláshoz, a teológiai tudományok meg „belülről” fordultak a lélektan felé, pl. a szabadakarati cselekedetek pontosabb körvonalazása céljából, majd az ember döntéseinek megértéséhez kérve segítségét (Müncker, Bökmann) [2—3], Ennek nyomán kezdtek beszélni erkölcstan! lélektanról. De segítséget várt és kapott a theologia pastoralis is a lélektantól, amikor természetfeletti pedagógiáját alátámasz- tandóan figyelembe vette a nemek, életkorok sajátosságait s egyáltalán az emberi személyiség szerekezetét. Ebből a törekvésből született a pasztorál-pszicho- lógia, amelynek nálunk a legismertebb, bár nem önálló, de hasznos összefoglalása Demal kézikönyve [4], Meissner azonban, mint művének címe is jelzi, nem elégszik meg azzal, hogy a felsorolt tudományok irodalmát regisztrálja, hanem minden máct is ismertet, amit pszichológusok, orvosok stb. írtak a vallásról, feltéve, hogy művüknek ez volt a központi problémája. A merőben informatív, népszerű munkákkal nem foglalkozik, csupán olyanokat vesz fel művébe, amelyek valamely kérdésben tényleges ismeretgyarapodást jelentenek. A fellelhető óriási anyagban így is válogatásra kényszerült. A régebbi művek közül csak azokat hozza, amelvek jelentősebb állomásai voltak a feilődésnek. s valamely szempontból többé-kevésbé klasszikusnak számítanak. 128
