Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 2. szám - Tarnay Brúnó: A régi és az új Maurice Blondel gondolkozásában
transcendens valóságát tudományos gondolkodás. Csak ideáljának magyarázatára vállalkozhatik, az „a priori” elemzése révén. A modernista válság gyökere szintén az immanencia tana. Nem Isten teremti az embert, hanem az ember teremt magának és magából isteneket (Feuerbach!). A vallás tételeinek szimbolikus értéke van csupán. A transcendens, a természetfölötti, lélektani, mélylélektani, történeti, kulturális tényezőkre utal, mindig az emberből kell magyarázni. Ez az „im- manentizmus”, mint tan. Blondelnél az. immanencia módszert jelent. Az immanenciából kiindulva kell eljutni a transcendenshez. A vallás, a természetfeletti igazságát nem biztosíthatja a kor szemében sem hagyományos tanítás, sem történeti tények, kívülről származó kötelezettségek. „Semmi sem mehet be az emberbe, ami nem felel meg valami módon kibontakozására irányuló igényének.” „Ami nem felel meg egy hívásnak, valamely igénynek, aminek nincs az ember bensejében támpontja, mintája, próbaköve, ami egyszerűen és pusztán kívülről származik, az nem képes életét áthatni, sem gondolkodását alakítani — az teljesen hatástalan és emészthetetlen.” „A vallást lehetetlen kívülről tanulmányozni... mintha pusztán racionális erőfeszítéssel behatolhatnának abba, amit tenni kell és nem tesznek ... amit nem lehet megismerni, csak igenlés után ... kívülről nézik, mint az érzéki ismerettel megragadható jelenségeket, s nem mint az egész élet valóságait.” Nem tehet vallásossá a kizárólag objektív apologetika. A csoda megnyitja egyesek szemét — másokat elvakít. A jelek szükségesek, de sohasem elégségesek. A kinyilatkoztatás külső (történeti, logikai, erkölcsi, esztétikai) elemzése nem teszi elfogadhatóvá (így!) — ha nem előzi meg a belső igény és nem erősíti meg az élet. Mindez meghagyja az embert önelégültségének káprázatában. Hiszen az ember ezek után is így felelhet: Mit ér mindez? Nem kértem, nincs szükségem rá, a természet boldogsága, bármily szűk is, elég nekem. Termetemre szabták. Ha pedig azt felelik rá: kell — erre vagy ítélve — és akaratom ellenére megfosztanak életem arany középszerétől, akkor nem értem többé az egészet... A nagylelkűség nevet cserél, mihelyt erőltet... nem tudom komolyan venni a jótétemény és zsarnokság ez összefüggéstelen kotyvalékát.11 Ha a gőg kiábrándul önmagából, ha megértette, hogy keresnie, sőt várnia kell valakire, amikor kitárja kezét egy ismeretlen szabadító felé — akkor van rá esély, hogy hatással lesz rá a jó hír. Az immanencia módszere tehát: az emberi cselekvés elemzése. Amint a cselekvés kibontakozik a világban, úgy jut egyre világosabban tudatára önmagának. A reflexió felfedi burkolt törekvéseit, implikációit. Megmutatja „a cselekvés kikerülhetetlen transcendenciáját”.12 A dolgok értelme nincs a dolgokban. Az ember kölcsessége, amelyben gondolatának világossága, törekvésének hatékonysága, ereje rejlik: nincs az emberben. Intimior intimo meo et superior summo meo. Míg Descartes óta az európai bölcseletben az abszolút tudás a legfőbb bölcsesség, Blondelnél a bölcsesség új ideálját találjuk megfogalmazva. Egyrészt a bölcselet kivezet önmagából, felfüggeszti önmagát, a kereszténység tényeinek küszöbére vezet. Másrészt, ezzel összefüggésben, az 75
