Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 1. szám - FIGYELŐ - Udvarhelyi Béla: Az egyházi törvény reformjának főbb kérdései
Szükséges-e 'NORMA NORMATA' az egyház életében? E több oldalról felvetett kérdés, mint ágaskodó kérdőjel, már 1962 őszén árnyékként vetődött a zsinati atyák kedélyére, amikor a LUMEN GENTIUM dogmatikus konstitúció vitájában sokan előterjesztett sémáról úgy vélekedtek, hogy az a juridizmus szempontját állítja túlságosan előtérbe. Az ellenvetések nagyrészt indokoltak is voltak, s azért sikerült a tervezet szövegének dejuridifiká- lása. Azóta is megmaradt azonban mind a teológusok egy részénél, mind a katolikus közvélemény egy területein a juridizmus szemrehányása mindennemű kánonjogi szabályozással szemben. Talán a személyes szabadság túlzott igénye, talán az az alapvető tévedés, hogy minden rossznak forrása az egyház életében az érvényben levő jog, szolgálhat magyarázatul arra, hogy spiritualizmus néven ismert ellenállás fejlődött ki az egyházi jog léte és szükségessége ellen a „Rechtskirche — Liebeskirche állítólag feloldhatatlan ellentétével. Nem hit- és jogelméleti megfontolásokból, hanem a depositum fidei-ben gyökerező meggyőződése alapján az egyház szakadatlan folytonossággal tanítja, hogy van jus divinum és jus humanum a kánonjogban. Az isteni kinyilatkoztatás, az isteni parancsok, az Űr tanításbeli direktívái olyan normákat közöltek, Fontos további kérdés: mit kell érteni revízión? A CIC csupán retusálandó, legégetőbb kérdésekben idomuljon hozzá a zsinat kívánalmaihoz és az elodázhatatlan külső követelményekhez, de alap- struktúrája ne változzék? Világosan le kell szögeznünk, hogy a latin egyházra vonatkozó érvénnyel az 1917-ben pro- mulgált CIC a XIX. sz. jogpozitivizmusának talajából nőtt ki és az absztrakt jogszabálygyűjtemény hézagtalan rendszerével mindent előre kívánt szabályozni. A bírónak csupán annyi szerepe jutott, hogy kiválasztotta a megfelelő paragrafust s ebbe az élet által fölvetett esetet begyömölszölte. Az első világháború után azonban máris megmutatkozott, hogy az élet túlnőtt az aprólékos merev jogszabályokon és olyan problémákat vetett fel, melyek nem fektethe- tők be még a CIC tökéletesnek tűnő törvénytárának Frocrustes-ágyába sem. Az illetékes római Kongregációk kénytelenek voltak az előre nem látót kérdéseket új rendelkezésekkel megoldani, s így megint csak új kánonjog alakult ki a CIC mellett. A hézagtalan és hiánytalan, melyek az általa alapított közösség életében alaptörvényeknek tekintendők s így változhatatlanok. A tiszta ius humanum, azaz ius ecclesiae is részben a normákra épül, de a mindenkori korviszonyokhoz adaptálódik és igazodik. A „norma normata” rendező szerepét és kötelező jellegét (integram Ecclesiae ordinationem) az egyház életében a II. Vatikáni Zsinat ünnepélyesen hangsúlyozza az egyházról szóló hittani rendelkezésben (Lumen gentium): „Az Egyház közösségébe azok iktatandók be teljesen, akik Krisztus Lelkét hordozzák magukban, elfogadják az egyház egész rendjét és az egyház látható szervezetében ösz- szekapcsolódnak Krisztussal, aki a pápán és a püspökökön át kormányozza az egyházat. Nevezetesen a hitvallás, a szentségek az egyházi kormányzat és a közösség kötelékei által kapcsolódnak össze Vele”. (II. fej. 14.) A „norma divina” és a „norma normata” egészséges egymáshoz viszonyulása a pozitív egyházi jogalkotás túltengésével tagadhatatlanul eltorzult és a kelleténél több emberi norma tetszelgett az isteni jog vál- tozhatatlan tekintélyével. Ez egyik fő megoldandó kérdés lesz az egyházjog reformja során( Vö. tanulmányunk utolsó részének következtetéseit.) zárt rendszerű kódex tehát nem jött létre az 1917-es mesteri kodifikálás ellenére sem. Ha ezt a tanulságot szem előtt tartjuk, akkor óvakodnunk kell a CIC fol- tozgatásának szándékától. E helyett teljesen új egyházi törvénykönyv megalkotására kell törekedni, mely valóságosan katolikus, egyetemes jellegű legyen: „... Lehetővé téve különböző nyelvek, rítusok, helyi hagyományok és helyi törvények, rendelkezések, sajátos szellemi áramlatok, szabadon választott saját életformák fenntartását és fejlesztését a világegyház különböző területein.” (VI. Pál 1963. szept. 25. zsinati beszédéből.) Az új egyházi törvénykönyv tehát csupán KERETTÖRVÉNY lehet, mely az egész katolikus egyház (beleértve a keleti egyházat is) alkotmányát fektesse le mindenekelőtt. Szükséges továbbá nézetünk szerint az egységes szabályozás a fontosabb jogterületeken (személyi és közigazgatási jog, házasságjog, a büntetőjog és a büntetőeljárásjog területén), de csak kerettörvényszerűen. A részletes szabályozás feladata legyen: legalkalma54 Részleges revízió vagy új törvényköny?
