Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 1. szám - Pfeifer János: VI. Pál pápa körlevele a népek fejlődéséről
anyagvilágból álló világmindenségtől való elfordulásban áll, hanem annak megszentelésében. Ezek a gondolatok szinte egészen új életszemléletet adnak az embernek, hegy önmaga megszentelésében a világ javait eszköznek tekintse, melyek nélkül nem juthat Istenhez az örök üdvösségre. Létünkhöz és létezésünkhöz, emberi kiteljesülésünkhöz, személyiségünk kialakításához, egyéni és közösségi életünkhöz egyaránt szükséges az anyagvilág. Az emberi testet öltött Ige istenemberi élete áll a világba hívott ember előtt, hogy az ö nyomdokain járva, nem a világot megvető fájdalommal és reménytelenséggel járja útját, hanem annak tudatában, hogy ezen a földön minden az övé az Istenhez vezető út megjárásában és a tökéletes ember kiteljesítésében. Minden csak eszköz a végső cél: Isten elérésében. Az ember tehát nem a világba csontosodott egzisztencialista, hanem az azt tökéletesítő értelmes lény. Nem a halálra szánt létben vergődő földi vándor, hanem világhódító útra indított és örök életre hívott koronája a teremtett világnak. A pápák szociális enciklikái tehát az emberről, mint individuális és társadalmi lényről tárgyalnak és rámutatnak arra, hogyan jusson el a tökéletességre, hogyan tegye boldoggá az emberi közösséget és hogyan hatjsa hatalma alá a világmindenség erőit. Előzmények Az egyház pápái a múlt század közepe óta különösen nagy gondot fordítanak a szociális kérdés megoldására. Egymás után adják ki körleveleiket a társadalmi problémák megoldásával kapcsolatban. Szinte azt mondhatnánk, hogy nincsen olyan társadalmi és gazdasági kérdés, amihez a pápák nem szóltak volna hozzá és amivel kapcsolatban nem nyilatkoztak. Csak a legnevesebb szociális körleveleket említjük meg tanú- bizonyságul arra, hogy az egyház mindig törődött híveinek gazdasági és társadalmi helyzetével. Az indusztrialista társadalom megszületésekor már foglalkozott a munkásság és a dolgozó nép helyzetével. XIII. Leó 1891-ben adja ki híres körlevelét a munkásság helyzetéről (De conditione opificum). Ebben a körlevélben a gazdasági liberalista kapitalizmust, a korlátlan szabadversenyt, a piaci kereslet és kínálat tarthatatlan állapotát határozottan elítéli. Kifogásolja az államhatalomnak, mint a közjó őrének a tehetetlenségét és tétlenségét. Kiáll a munkás- egyesületek megalakítása mellett, amelyekből később a szakszervezetek fejlődnek. Állást foglal a kapitalizmus és egyben a szocializmus ellen is, mert egyiket sem tartja alkalmasnak arra, hogy a munkásság helyzetén segíteni tudjon. A bajok orvoslását csak az egyház, állam és a munkásság közreműködésével tartja megoldhatónak. Legnagyobb érdeme, hogy már akkor síkraszáll a munkásegyesületek mellett, amikor azt még az államtörvények tiltották. Igazságos munkabért és munkát követel. Sajnos, a pápa — mint általában mindig — mindkét oldalról támadásban részesül. XL Pius 1931-ben adja ki a másik híres szociális körlevelet a társadalmi rend talpraállításáról és annak az evangélium szellemében történő tökéletesítéséről (De ordine rerum socialium ad evangelicae legis normam instaurando et perficiendo). Beszél a tulajdonjogról, de elítéli az azzal történő visszaélést és hangsúlyozza a tulajdon szociális jellegét. Foglalkozik a tőke és munka viszonyával, a proletárok megváltásával, az igaz38
