Szolgálat 88. (1990)

Az egyház szava - Szinódusi üzenet Isten népéhez

tói, a lelkek vigasztalói, valamennyi hívő vezetői az élet viharos nehéz­ségeiben. Egész szívünkkel köszöntünk titeket, kifejezzük nektek hálánkat, és arra buzdítunk, hogy vidám és készséges lélekkel tartsatok ki ezen az úton. Ne engedjetek a csüggedésnek! A mi munkánk nem a mienk, hanem Istené. Ő, aki meghívott minket, és aki elküldött minket, velünk marad életünk minden napján. Mi ugyanis Krisztus megbízásából cselekszünk. a) Papi azonosságunk végső fokon az Atya szeretetéből forrásozik. Az általa küldött Fiúval, a Főpappal és Jó Pásztorral szentségileg egyesülve vagyunk a szolgálati papság révén a Szentlélek működése által. A pap élete és szolgálata maga a Pap Krisztus életének és tevékenységének folytatása. Ez a mi azonosságunk, a mi igazi méltóságunk, a mi örömünk forrása, a mi életünk bizonyossága. A papság kimeríthetetlen misztériuma sajátos közösséget hoz létre Is­tennel s valamennyi emberrel, és megalapozza azt a küldetést, amely magát Krisztus küldetését folytatja. Ezért minden papnak misszionáriusnak kell lennie, az új evangelizálás apostolának, akit eltölt a lelkipásztori szeretet. Papi lelkiségünk arra ösztönöz, hogy Istennel való egységünket egyre jobban éljük a hitben, a reményben és a szeretetben. Imaéletünktől és apostolkodásunktól megerősödve lelkipásztori munkánkkal az embereket elvezethetjük Istenhez. A papi cölibátus1 új bizonyossággal és új fénnyel ragyog az Egyházban: teljes önátadás Istennek az emberek szolgálatáért, bensőséges egységben Krisztussal, a Jegyessel (Férjjel), aki annyira szerette az Egyházat, Hitvesét, hogy életét adta érte. Az evangéliumi tanácsok megtartása biztos út a szellem igazi és teljes szabadsága felé és az erényekben való növekedés felé, hogy jobban kövessük Krisztust keresztjének hordozásában és az Atya akaratának teljesítésében. b) Kedves pap testvérek! A szinódus során még inkább tudatára ébred­tünk annak, hogy folytonosan haladnunk kell papi azonosságunk teljes megvalósítása felé. Az állandó képzés a püspöki küldetéssel járó elsőrendű feladat. Valóra akarjuk váltani, megmaradva számotokra atyának, test­vérnek és jóbarátnak. Elkötelezzük magunkat arra, hogy veletek együtt növekszünk, állandó hűségben és a megújulásra irányuló erőfeszítésben. A misztérium szolgái vagyunk, belegyökerezve Isten igéjébe; napról napra növekednünk kell a hitben, hogy igazán az evangélium szerinti em­berek legyünk. 94

Next

/
Oldalképek
Tartalom