Szolgálat 88. (1990)
Az egyház szava - II. János Pál: Apostoli levél Szent Bernát születésének 900. évfordulójára
Szent Bernét éppen ezért nem akarta sem szavával, sem életmódjával azt a látszatot kelteni, mintha számára a bűnbe és hiábavalóságokba merült világ megváltása összeférhetne az embertárs iránti kötelesség elhagyásával, hanyag végzésével, vagy a vele való szilárd kapcsolat megszüntetésével. Mert valahányszor az Anyaszentegyházat valami veszély fenyegette, készséggel elhagyta a monostorban élvezett nyugalmát, hogy nehéz feladatokat vállaljon, és az Egyháznak segítségére siessen. így a clairvaux-i apát élete annak az egységnek volt élő példája, amelyre minden kereszténynek törekednie kell, bármi is legyen hivatása és állapota. Tudniillik, hogy belső életét, amely elsődlegesen fontos, valamint külső gondját és tevékenységét, amely Krisztus szolgálatában az egyetemes és a helyi egyház közös javát szolgálja, egyaránt vállalnia kell. Ami kifejezetten és megnevezetten is a szerzeteseket illeti, Szent Bernát már jó sok idővel ezelőtt valamiképpen előre hirdette a II. vatikáni zsinatnak azt a tanítását, hogy "minden szerzetes intézmény tagjainak kötelességük, hogy Istent mindenekfölött és egyedül csak őt keressék, és szemlélődésüket, amellyel teljes szívükből és lelkűkből Őhozzá kapcsolódnak, törekedjenek összekötni azzal az apostoli szeretettel, amellyel a megváltás művéhez és Isten Országa terjesztéséhez kell kapcsolódniok."2 Ezt a tárgyat a mézajkú egyházdoktor, ahogy őt nevezni szoktuk, "Az elmélyedésről" írt értekezésében, amelyet egykori tanítványához, III. Jenő pápához intézett, pontosan megvilágítja: "Ha mindenkié akarsz lenni teljesen, annak példájára, aki mindenkinek mindene lett, dicsérem nemes emberségedet. De csak ha odaadásod valóban teljes. Hogyan lehet azonban teljes, ha te magad ki vagy belőle zárva? Mindenki egyaránt részesedik belőled, mindenki meríthet szíved gazdagságából mint közös forrásból, te magad pedig külön ott állsz és szomjazol? - A többiekkel egy sorba állva igyál csak te is kutad forrásvizéből. - Ennek megfelelően (nem mondom, hogy mindig, azt sem, hogy gyakran) közben-közben magadnak is adjál valamit magadból."3 Azt a tanítást tárta elő tehát mindebből, hogy az "elmélyedésből", vagyis az imádságból, az elmélkedésből és a szemlélődésből fakadnia, következnie kell a lelkek iránti buzgóságnak és az emberek szolgálatának. 4. Korunkat nem ritkán a "laikusok századának" nevezik, minthogy reflektorfénybe kerülnek azok a sokoldalú törekvések, amelyek bizonyos tisztségeket és feladatokat laikusokra akarnak ruházni, már amelyek állapotukkal összeegyeztethetők. Nem kisebb joggal lehetne azt a kort is így nevezni, amelyben Szent Bernát élt. Amíg ugyanis az'Egyház a feudális 88
