Szolgálat 88. (1990)
Tanulmányok - Szabó Ferenc: Materializmus és keresztény értékek
Szabó Ferenc MATERIALIZMUS ÉS KERESZTÉNY ÉRTÉKEK - Az etikai támpontok közös keresése tegnap és ma "Hívők és nem hívők általában egyetértenek ezen a ponton: a világon mindent az ember érdekében kell elrendezni, mivel az ember áll minden középpontjában és csúcsán. De mi is az ember?. .(Gaudium et spes 12) Korunk egyik jellemzője kétségtelenül a kulturális válság, amely kihat az erkölcsökre és a vallási életre is. A mai ember az eszmei zűrzavarban nehezen tájékozódik, támpontokat keres a gondolkodáshoz és a felelős cselekvéshez. Ugyanakkor azt érzi, hogy megingott lába alatt a talaj, nincs biztos pont; az értékek csillaghullásában nem tud tájékozódni akkor sem, ha a hagyományos valláserkölcsi alapelveket vagy normákat veszi tekintetbe. Pár évtizeddel ezelőtt - korunk szellemi helyzetét elemezve - Gabriel Marcel a világnézeti válság igazi okát metafizikai síkon kereste: "Ha az utolsó két évszázad történelmi és szociológiai fejlődését tekintjük, nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy az ember elveszítette isteni támpontját: ma már nem méri magát Istenhez, nem tekinti magát az ő teremtményének és képmásának. Annak a ténynek a magyarázatát, hogy az ember megoldhatatlan kérdés lett önmaga számára, nem az Isten halála adja-e, az ’Isten halála’, pontosan abban az értelemben véve e szavakat, amely értelemben Nietzsche használta azokat?"1 Ugyanezt a tételt illusztrálta H. de Lubac a második világháború másnapján, a nitzschei nihilizmus és a marxi evilágiság következményeit, a hitlerizmus és a sztálinizmus emberarcú barbárságát is szemmel tartva. Az ateista humanizmus drámáját - tragédiáját - ebben látta: Ha a Fényforrás eltűnik, a visszfény is elenyészik. Az ember, aki lényegénél fogva Istenhez rendelt lény, nem élhet Isten nélkül. Az "Isten halála" után az ember halála következik.2 Jóllehet a véres valóság igazolta a diagnózisok érvényességét, az elmúlt két-három évtizedben - főleg a zsinat alatti eufória légkörében - egyesek sokkal optimistábban értékelték (és értékelik ma is) a gyökeres evilágiságot, a szekularizmusba torkolló szekularizációt. A társadalmi és egyházi válság tagadhatatlan. Most, hogy a bukott kommunista rendszerrel a dialektikus és történelmi materializmus ideológiája is devalválódott, veszélyes lenne abba az illúzióba ringatnunk magunkat (mint azt néha egyháziak is teszik), 24
