Szolgálat 88. (1990)
Tanulmányok - Kereszty Rókus: Szent Bernát és a modern autonóm ember
formálódunk és Vele egyesülünk. Itt nincs alkalmam ennek a komplex folyamatnak minden oldalát bemutatni, pusztán néhány pontot vázolok fel, mely a mai ember számára különösen aktuális. A megtérés folyamatát vizsgálva Szent Bernát a modern ember két alapvető élményéből, a szabadság és az önmagával meg embertársaival való meghasonlottság analíziséből indul ki. A patrisztikus hagyomány és a modern gondolkodók nagyrészével egyetértve, Bernát az emberi méltóság gyökerét a szabad akaratban látja. Ennek elveszíthetetlen, még a pokolban is megmaradó lényege abban áll, hogy nem külső vagy belső erők, hanem a lélek önmaga határozza meg önmagát. A földön élő teremtmények közül egyedül az ember sui iuris (Gra 36: III, 191), azaz tudatosan birtokolja és irányítja önmagát. A szabad akarat lényegéhez tartozik, hogy értelmes önmozgás, illetve értelmes önmeghatározás ("motus rationalis"), amely a szabad tettet értékelő lelkiismeret ítéletét is mindig magában foglalja. A szabad akarattal bíró ember önmaga bírája (Gra 3-4: III, 168-169); Isten ítéletét mindig a lelkiismeret közvetíti. Az ember minden kényszert kizáró szabad önbirtoklása az Isten képmása az emberben (Gra 28: III, 185), hiszen egyedül Isten sui iuris a szó teljes értelmében, amennyiben egyedül az Isten önbirtoklása és önállósága abszolút. Az ember hivatása Isten tervében az lett volna, hogy szabadon a jót válassza, azaz odaadja önmagát az Istennek, és ebben Isten szabadsága kiteljesedjék. Ehelyett az ember éppen Istenhez való hasonlóságát, az önmeghatározás isteni kiváltságát akarta arra felhasználni, hogy az legyen, ami lényege szerint nem lehet, ti. öntörvényű, Istentől független akarat (Sent 94: VIB, 150). Mikor Bernát megmutatja, hogy ez a bűnös akarat, amellyel az ember saját erejéből Istenné akart válni, az ember önmagával való meghason- lásának a végső forrása, ismét egy modern élményből indul ki, az önmagunktól való elidegenedés élményéből. De nem áll meg a tünetek leírá1 sánál, hanem megmutatja azok igazi forrását. Az ember akkor kerül szembe önmagával, mikor Istennel szembeszáll. Az ellentmondás a lélek legmélyére hatol; a hazug önállítás (önmaga állítása) az ember szellemi létének egyszerűségét, azaz önmagával való azonosságát torzítja el (jóllehet ezt az egyszerűséget nem tudja megsemmisíteni): az Isten szavát közvetítő tudat (lelkiismeret) kénytelen szembefordulni a hamis önállítás hamis öntudatával. Továbbá a lélek, aki önmaga fölé akart önerejéből emelkedni, elvesztve az isteni élet ajándékát, most mintegy önmaga alá esik: "test" lesz, azaz nem képes szellemi volta szerint élni. Nem tudja önmagát szabadon birtokolni, elveszti a test fölötti uralmat, halandó, evilági javakat kíván meg, 19
