Szolgálat 88. (1990)

Eszmék és események - Péch Mária: Marczell Mihály

Iskolai hitoktatási munkáját követően 1908-ban a Regnum Marianum kongregációnak prézese lett. Elsők között látta meg a cserkészmozgalom komoly erkölcsi és nemzeti értékét. A Regnum keretében 1913-ban megalakította Fecske csapatát, amelynek tagjai felnőttként, családosán is tovább dolgoztak mint "öregfecske" gárda tagjai.

Az első világháború idején, 1916-tól két éven át mint tábori lelkész fáradhatatlanul és kivételes empátiával látta el a haldoklókat és életben maradókat. A papi érdemkereszt első osztályát kapta meg. Tábori lelkészi stóláját számtalan haldokló katona csókolta meg. Végakarata szerint Mar- czell atyát ezzel a stólával temettük el.

Hazatérve átvette a Regnum cserkészcsapatának főparancsnokságát - 1918-ig, amikor az esztergomi szeminárium lelkiigazgatójává nevezték ki. Itt teológiai tanárként is működött. 1919-től a pesti Szent Imre Főiskolai Kollégiumot igazgatta. Teljes erejével a magyar katolikus ifjúság szellemi életének kibontakozásán munkálkodott. A nehéz időkben a diáksegélyezés anyagi támogatásának szintén őrangyalává vált. Később pedig adakozó jóságának egyik visszatérő szokásaként említhető, hogy nehézsorsú kisgyermekek elsőáldozási ruhácskájáról is gondoskodott. Része volt a Katolikus Diákszövetség létrehozásában. Nemzetközi értelemben is előkelő helyet biztosított a magyar ifjúságnak (1924-es Pax Romana-kongresszus, 1925-ös diákzarándoklattal kapcsolatos bolognai kongresszus).

Még kollégiumi igazgató korában a Pázmány Péter Tudományegyetem hittudományi karán 1928-ban magántanár, majd 1936-ban nyilvános rendes tanár lett. Két ízben a kar dékánja volt. Előbb az erkölcstani tanszéket töltötte be, később pedig Tóth Tihamér kettős örökébe lépett: az egyetemen mint a lelkipásztorkodástan professzora, a Központi Szemináriumban 1938-ban rektor. Közben 1930-tól az Angolkisasszonyok Tanárképzőjének igazgatója, szellemi irányítója, a növendékek rajongott gyóntatója és lelki- pásztora is.

1944-ben, a legnehezebb időkben az érseki biztosi tisztséget látta el Budapesten. A háború tüzében így beszélt az óvóhely remegő népének: ”A civilizáció felfalja lassan önmagát, és visszakényszeríti az embert oda, ahonnan a civilizációba elérkezett: a föld alá, ahol nem marad más számára, mint a Földanya oltalma. Ez a Földanya nem pogány fogalom, Istent példázza ez is, Istent juttatja eszünkbe, amikor oltalma alá menekszünk, mert Isten tartja tenyerén földünket, az az Isten, aki nélkül senki sem hullhat el számlálatlanul. Nehéz az Ő igája, nehéz a szenvedés, de itt a föld alatt, ahol arra várunk, hogy segíthessünk, tudnunk kell, hogy a szenvedés nagy értel128