Szolgálat 87. (1990)

Eszmék és események - Boldogasszony

Eszterházy család birtokába került; Eszterházy Pál nádor 1659-ben a ro­mokat valamennyire rendbe hozatta, és letelepítette a ferenceseket; a törökök újra felégették a helységet. 1695 és 1702 között felépült az új, nagyobb, ma is álló templom, Francesco Martinelli műve. Ez a templom 53 m hosszú, két tornya szintén 53 m magas. Azóta Boldogasszony központi búcsújáróhelye három nyelvcsoport híveinek: magyaroknak, osztrákoknak és szlovákoknak. A politikai helyzet többször, éppen az elmúlt évtizedekben is, nem nagyon kedvezett a zarándoklatoknak. Korunkban kb. százezer évi zarándokot tartanak számon. A templomnak van kegyképe és kegyszobra. A kép az első' baloldali kápolna oltára fölött található; a hagyomány szerint eredetileg ehhez zarán­dokoltak, ez volt a "romok közti Mária" is. A fiát szoptató Szent Szüzet ábrázolja. A kegyszobrot a fó'oltár felett helyezték el. Hársfából faragott szobor, a gyermekét karján tartó Égi Anya. 1240-ben faragták, valószínűleg ugyanabban a burgundiai műhelyben, ahol az altöttingi madonnát is. Ere­detileg az Eszterházyak fraknói várában tisztelték; a 17. század derekán Pál nádor a boldogasszonyi ferenceseknek ajándékozta, azóta a kegytemplom legnagyobb kincse. Mint sok más kegyszobrot szerte a világon, a barokk divatnak megfelelően öltöztetik. Olyan templomoknak, amelyek művészi értékükkel és főleg kegyelmi kisugárzásukkal kiváló jelentőségre tettek szert, a megyéspüspök kérésére a pápa abasilica minor címet adományozza. (A név, amely "kisebb bazilikát" jelent, az öt római és két assisi pápai, pátriárkái bazilikától különbözteti meg ezeket a templomokat.) II. János Pál ezt a címet és a vele járó kiváltságokat megadta Boldogasszony kegytemplomának is. Augusztus 15- e volt Frauenkirchen nagy napja. Húszezer vagy még több zarándok kereste fel a kis városkát. A szentmiséket a hívek részben a templomban, részben csak a templomtéren tudták követni. A délelőtti nagymise főcelebránsa a bécsi nuncius volt, Donato Squicciarini érsek; ő hozta magával és hir- dettette ki a bazilika címre vonatkozó pápai brévét. A nunciussal kon- celebrált többek között Stefan László kismartoni püspök, Ján Sokol nagy- szombati érsek, Konkoly István szombathelyi püspök, Pataky Kornél győri püspök, Kurt Krenn bécsi segédpüspök, a ferences provinciális (ő olvasta fel a pápai iratot), és természetesen sok más szerzetes és egyházmegyés pap. A nuncius jól beszél németül, és közvetlen, barátságos hangon szép homíliát tartott. Magyar énekek is felhangzottak a délelőtti misén, és a magyar éneklés délután is folytatódott, hiszen még Hatvan körzetéből is jöttek zarándokok. Este 7 órakor Szennay András pannonhalmi főapát misézett. 85

Next

/
Oldalképek
Tartalom