Szolgálat 86. (1990)

Levelesládánkból - Rövid levélrészletek olvasóinktól

hiányozna, ha többé nem jönne a Szolgálat. Eddig ha valamilyen témát kerestem, az összes szám rendelkezésemre állt. Mert igazán használom őket: órákra készülésnél és elmélkedésre egyaránt. - Olyan jó tanúságot tenni megélt hitemről. Csodálatos ez a munka! De nem mindegy, hogy hogyan mondom. Azért olvasgatom visszamenőleg is sokszor a Szolgálatot, amelyben magasabb szinten kifejezve, egyháziasan, a II. vatikáni zsinat szellemében találom meg saját hitemet és nézetemet. -1990. IV. 20. Már évek óta szerzik azt az örömet, hogy komoly lelki táplálékhoz juttatnak. De nemcsak engem, mert most egy nyugdíjasházban lakom, és a Szolgálat körülvándorol. Aztán egy fiatal káplánhoz kerül, aki fiataloknak adja kézbe. így egy Szolgálat sok lelket szolgál. De én mindig csak kaptam, s eddig soha nem adhattam - persze imádságon kívül. Most örömmel olvastam, hogy van lehetőség arra, hogy sok fáradozásukat és jóságukat viszonozzam. Bár szerényen, hiszen nyugdíjas vagyok. -1990. IV. 22. Nekünk, idős papoknak - gyémántmisés voltam - igen nagy ajándékot jelent a Szolgálat serkentő írása inakolvasása. Köszönöm Belon Gellért megküldött poszthumusz könyvét, Élet a halálból; szerencsés volt, hogy az expedíciót húsvét ünnepéhez rögzítették. -1990. IV. 23. Hálás szívvel köszönöm a Szolgálat hiánytalan küldését; a lapot nagy szeretettel olvassa és tanulmányozza az egész család. Négy gyermekem időközben felnőtt, de még mind tanulnak; én pedig négy éve rokkant nyugd íjas lettem, és így tartom el a családot A jó Isten gondviselését tapasztalom meg küldeményükben. -1990. IV. 25. A húsvéti szám és könyv küldését pontosan kiszámították: megérkezett nagypénteken. Volt is idő az ünnepek alatt olvasásra. Most nagy a készülődés: május 13-án bérmálás lesz. Ebben a csöpp faluban ilyen még nem volt. 480-500 a lélekszám. -1990. IV. 27. A Szolgálat 85. számában az olvasókhoz intézett kiadói-szerkesztői sorok hatására igazán itt az ideje, hogy megköszönjem azt a sok felbecsülhetetlen szolgálatot, melyet ez a folyóirat és a csatolt könyvek jelentenek egy nagycsaládos, krisztusi életre törekvő világi ember és kör­nyezete számára. Talán nincs is nap, amikor ne venném a kezembe a Szolgálat 1-40. és 41- 80. számainak táigymutatóját, hogy a szükség szerinti aktuális témákhoz megfelelő eligazítást kapjak, mely ismereteket részben családomon belül, de munkatársaim, hittanos gyermekek szülei, plébániai-bibliai közösségünk és saját hitem erősítésére használjam fel. Boldogan nyújtanék én is némi ellenszolgáltatást a sok-sok ajándékért. Gyermekeim egyházi iskolában végeztek, és a jó Isten kegyelméből mind a 14 unokám hitvalló szülőket mondhat magáénak. -1990. IV. 28. I Különösen megörültem Belon Gellért püspök úr könyvének; jómagam is voltam két évig káplánja. Nagyon tartalmas könyv. Sokat szenvedett ember tapasztalata áll a könyv mögött, 96

Next

/
Oldalképek
Tartalom