Szolgálat 86. (1990)
Eszmék és események - András Imre: Lépéskényszerben
keresztény irányzatú pártok választási győzelmét; de az Egyház tagjainak tűrőképességét, hősiességét is ide lehet számítani), a liberalizmus született ellenfelévé válik. Ha nem volna az evangéliumi kovász olyan hatékony, a liberalizmus talán nem dédelgetné a "kultusz-szolgáltató" Egyházat; de az olyan Egyház, amelyik képes a maga ügyefogyott módszereivel is keresztülhúzni a liberalizmus számítását, megakadályozni stratégiája sikerességét, a liberalizmus számára bőszítő jelenség. A jövő szempontjából fontos tudatosítanunk, hogy Magyarországon az antilderikális liberalizmusnak - mint a társadalomtörténetből ismeretes - széles társadalmi bázisa van. Ismernünk kell tehát a liberalizmus keresztény kritikáját. Keresztény szempontból - Bangha Béla megfogalmazása szerint - a liberalizmus "az a világnézeti és társadalmi elv, mely a keresztény hittől és szolidaritásérzettől elszakadt embert teszi meg minden törvény forrásának, az élet végcéljának, az erkölcsiség és kulturális haladás autonóm zsinór- mértékének. A liberalizmus az a rendszer, mely sem a természetes emberi szolidaritásérzettel, sem a kereszténység igazságosság- és szeretettanával nem törődik, s az emberi önzést, a ’szabadságot’ teszi meg a közélet, a kulturális és gazdasági élet sarkalatos elvévé." Ezt a liberális krédót követik azok a keresztények is, akik kereszténynek nevezik magukat a magánéletben, de pogányok a nyilvános életben. A liberalizmus - ahol csak bírja - letör, lefarag a kereszténység megmaradt jogaiból és befolyásából; például: 1) amikor a jogi, irodalmi, erkölcsi, világi életet úgy rendezi be, mintha a kereszténység egyszer s mindenkorra a múlté volna, s a merőben ateisztikus modern pogány alap, az önzés és materializmus volna az egyetlen lehetséges talaj, amelyen az újkor társadalmának mozognia és élnie szabad; 2) amikor nem törődik azokkal, akik az irodalom s a gazdasági élet, a szervezkedés szabadságával visszaélnek; 3) amikor nem kérdezi, mi módon gazdagodnak egyesek, és szegényednek el a tömegek; 4) amikor a kereskedelemben, iparban, törvényhozásban, sajtóban, nevelésben mint dogmát hirdetik, hogy a szabadság önmagának szabályozója, s a legfőbb jó megkívánja, hogy minél kevesebb legyen a korlát és a törvény; 5) amikor azt hirdetik, hogy az emberiség akkor a legboldogabb, ha mindenkinek minden szabad, és a hitben, filozófiában, morálban, politikában, gazdasági versenyben mindenkinek a legteljesebb mozgásszabadságot engedik; 6) amikor az egyéniség szabad érvényesülése a fő, ez a társadalom boldogulásának a kulcsa; 7) amikor a társadalom mint ilyen nem érdemel külön figyelmet, fő az egyén érdeke és szabadsága: minél nagyobb ez a szabadság, annál jobban boldogul a világ (felsőbb törvények, felebaráti szeretet, társadalmi szolidaritás, a társadalomnak mint organizmusnak külön igényei s törvényei nem számítanak); 8) amikor nem a közjó a legfőbb szempont, melynek oltalma alatt az erőset fékezni, a gyengébbet védeni kell, hanem engedni kell mindenkit, hogy erejéhez mérten kiélje 81
