Szolgálat 86. (1990)

Tanulmányok - Friedrich Wulf: A hitélmény mint a keresztény tanúságtétel előfeltétele

lógiája, ahol a kinyilatkoztatás szavának tartalma a megtérés sürgetésével, a hitdöntésre szóló felhívással egybeesik és abban benne foglaltatik.)

A lelkiségre, a megélt hitre közvetlen következményei vannak az ilyen teológiai módszernek. Mivel az élményeknél megreked, főleg három jellemzője van: 1. Erősen kihangsúlyozza a humánumot, pl. az üdvösséget az embernek az emberiességhez való felszabadításaként értelmezi. 2. Újra felfedezi a hit világhoz kötöttségét és a világért vállalt felelősségét, amint pL Teilhard de Chardinnál vagy Metznél látjuk. 3. Beiktatja a hit és a kinyilatkoztatás megértési szintjébe az emberi lét történelmiségét, és ezzel valamilyen dinamikus, önmagán állandóan változtató tényezőt, amint ez kifejeződik a hitbeli kijelentések és az etikai renddel kapcsolatos kijelentések változásában egyaránt. Ide tartozik az a felismerés is, hogy a teológiai alapelgondolások szükségszerűen változnak, ami már észlelhető az Újszövetségben. Minden elmélet elvszerűen felülmúlható, a teológiában is.

2. Mit jelent a hitélmény?

Célzatosan nem istenélményről beszélünk. Ez utóbbi kérdés még bonyolultabb, ha a fogalmat szűkebb értelemben vesszük, habár az istenélményt a katolikus hagyomány lehetségesnek tartja, és ősidők óta megtapasztalta, mint pl. a misztikában. A teológia történetében Mózes és Pál ennek legkiválóbb példái. Ám itt is mindig csak a hit szintjén történő felismerésről, élményről van szó. A misztikus felismeri, megtapasztalja Isten tevékeny jelenlétét saját lelke mélyén; biblikus kifejezéssel élve: "hátulról" ismeri meg, éli át Istent (Kiv 33,23: Mózes a szikla mélyedésében, Isten dicsősége elvonul előtte, Isten saját kezével befödi, csak hátulról láthatja Istent; lKir 19,13: Illés Hóreb hegyén, a próféta eltakarta arcát, amíg Jahvé átvonult). Tárgyában ugyan a hitélmény nem különbözik az istenélménytől - amint ezt még látni fogjuk -, mégis valami szerényebb dolgot akar kifejezni, hogy elkerülje a lehetséges félreértéseket. Minden hívő szert tesz hitélményekre, ha tényleg a hitből él; különben a hite nem lenne eleven, elhalna, könyvszagú tudássá zsugorodna. A hitélmény szót helyettesíti gyakran a "lelki megtapasztalás" kifejezés, a Lélekből megtapasztalás, a Róm 8,16 értelmében: "A Lélek maga tesz tanúságot lelkűnkben, hogy Isten gyermekei vagyunk", sóhajtozik bennünk, s általa mondhatjuk: Abba, Atyánk (uo. 15.26).

"Élmény", "tapasztalat": ezt a kissé elmosódó fogalmat használjuk abban az értelemben: "kipróbálás folytán tudni", megismerni életvitellel, cselekvéssel és megszenvedéssel. Ebben az értelemben mondjuk, hogy bizonyos embereket tapasztalatból ismerünk; az így megszerzett ismeret egyfajta jártassági ismeret.

Ha a hitre alkalmazzuk, a következőt jelenti: életemben, életem folyásában és történetében (vagy ama közösség, amelyhez.tartozom, életkörülményei között) rá kell állnom Isten szavára; más kifejezéssel: hitben el kell

15