Szolgálat 86. (1990)

Halottaink - Borsos Imre (Osztálytársa)

Kriston Endre egri segédpüspök. Felemelő volt ez a nap: a szentélyben 10 egri egyházmegyés és 17 ferences szerzetes lesz Krisztus papjává. A szentelésünket megelőző vasárnap este megkezdtük a lelkigyakorlatot. Ez csak nekünk szólt. A teológia III. évfolyamától dr. Takács József volt a spirituálisunk. Már másodéven is tanított bennünket szentírástudományra, később pedigdogmatikára és egyéb tárgyakra. Most itt vagyunk a szentelés előtt. Professzorunk, spirituálisunk szívét-lelkét öntötte ebbe a lelkigyakorlatba. Most tudjuk meg: Mik a kötelességei Krisztus papjának? Miért leszünk a lelkek pásztorai? Mit vár és követel az egyház papjaitól? Az igaz hietet kell hirdetnünk. Mivel tartozunk főpásztorainknak? "Legyenek megszentelve ezek a kezek" - mondja a püspök Jézus helyett. Amit megszentelnek, legyenek megszentelve, amit megáldanak, legyenek megáldva. A szentelés után hálát adtunk a szeminárium kápolnájában, és megfogadtuk: a breviárium nónáját egymásért ajánljuk fel, amíg élünk. És a szentelés évfordulóján vagy ahhoz nagyon közel találkozunk valahol. Azért tértem ki minderre, mert papi életünket ez határozta meg. A szentelés után eléggé szétszóródtunk. Többen a frontra kerültek mint tábori lelkészek. Dezső is. Aztán sok minden ért bennünket. Igyekeztünk megtartani, amit olyan szívesen megfogadtunk Sokszor találkoz­tunk egymással. Mindig neveltük egymást, persze kellő tapintattal, "osztálytárs mindent megmondhat" jeligével, de úgy, hogy ne fájjon. Dezső - a mindig mosolygó Dezsőkénk - tizenkét beosztást kapott. A legkülönfélébb helyekre került. Mindenütt építette az egyházat. A gyermekeket különösen szerette, de a felnőtteket is. Valóban lehet rá alkalmazni Szent Pál szavait: "Mindenkinek mindene lettem." Első kitüntetése 1974-ben érte: szentszéki bíró lett. 1979-ben címzetes esperes, majd 1986- tól kerületi esperes. Legutolsó állomáshelye Felsőtárkány. Dezső testvérünk igen derék, kiváló pap volt. Mindenütt nagy gondja volt Isten házára. Újjávarázsolta. Templomokat hozott rendbe, kívül-belül. A plébániaépületeket is korszerű­sítette mindenhol. Örömmel kereste fel a betegeket, öregeket Paptestvéreihez mindig előzékeny, udvarias. Mindenkinek jót akart és jót tett. Egyenes lelkű, tiszta szándékú papi lélek volt. Mindnyájunkra maradt tőle a nagy tanulság: Ott kell becsülettel helytállni, ahová az isteni gondviselés állított bennünket. Mindig egyenes úton kell járni. 1989 első napjaiban került Budán a kórházba. Súlyos operáción esett át. Érezte, túl sok idő nincs már hátra. Temetésén sok paptestvér vett tőle búcsút. Jézus legyen jó szolgájának jutalma. Confrater BORSOS IMRE (1915-1989) 58 évvel ezelőtt együtt vonultunk be Egerben a Foglár intézetbe, hogy mint ötödikes kispapok készüljünk a Mester követésére. Előbb Szent Bemát iskolájában, majd öt évig az egri szemináriumban együtt tanultunk, imádkoztunk. Jó kedélyű fiú volt. Ha megszólalt szépen csengő, erős hangja, szinte betöltötte a szemináriumot. "Eger városában a sziréna gyönge, Segíthetnél neki, Recsknek drága gyöngye" - énekelte az ötödévesek búcsúztatásakor 108

Next

/
Oldalképek
Tartalom