Szolgálat 86. (1990)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Keresztény életünk mint küldetés

Atyát a földön. "Aki engem lát, látja az Atyát." (Jn 14,9) Szavai, tettei, magatartása az Atya szavai, tettei, magatartása. Krisztus hűen "lefordítja" az Atya isteni szeretetét emberi módon megélt szeretetre, mert az ember Jézus szívében Isten szeretete ég. A jászolban fekvő Gyermekben, a betegeket gyógyító, elesetteket vigasztaló, gyermekeket magához ölelő, az örök élet igéit tanító Mesterben, a kereszten agóniáját szenvedő Jézusban látjuk meg: így szeret az Isten.

A názáreti Jézus a történelem egy adott korszakában, a földkerekség egy adott pontján az ott és akkor élő embereknek megmutatta, milyen a mi Istenünk, milyen határtalan a szeretete, milyen hűséges ígéreteihez. De ezzel nem fejezte be a rábízott feladatot: küldetése minden korok minden emberéhez szól. Ezért - közvetlen tanítványaival kezdve - minden korban a világ minden pontjára embereket küld, hogy az Ő szavait elvigyék minden embernek. Mert "hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdessék, ha nem kaptak küldetést?" (Róm 10,14-15)

Senki sem hirdetheti Jézus jóhírét a maga kezdeményezésére: kiválasztás, megbízatás, felhatalmazás, küldés szükséges hozzá. A küldetést viszont mindenki megkapja, aki részesült a keresztség és bérmálás szentségében. Akárcsak az egyházi rend, a keresztség és a bérmálás is "karaktert", eltö- rölhetetlen jegyet nyom a lélekre, s ez a jegy a Jézus papi, prófétai és királyi méltóságában való részesedést jelenti. Bár a szentségi papság és minden hívő általános papsága között lényeges különbség van, a három "karakterben" részesítő szentség Isten papi népévé teszi az egész keresztény közösséget, melyen belül minden egyes hívőnek apostoli hivatása és kötelessége van, melyet minden Isten akarata szerint élni szándékozó kereszténynek gyakorolnia kell.

Roppant kitüntetés, hogy az Úr Jézus gyenge, gyarló embert használ fel megváltó műve folytatásához, beállítja őt az üdvösségtörténet évezredes sodrába, általa próbálja elérni, felrázni, igazi önértékére ráébreszteni s gyengéden Maga felé fordítani embertestvéreit. "Ahogy az Atya küldött engem, úgy küldelek én is titeket": ugyanaz a szeretet, gond, törődés, együttérzés nyilvánul meg minden egyes apostoli küldetésben, mint amely megnyilatkozott a Fiú hozzánk való elküldésében. Kimondhatatlan ajándék, kegyelem a mindenható Isten követének lenni az emberek között. Felfoghatatlan titok: a határtalanul szabad, végtelen hatalmú, teremtő Isten valamiképpen az emberekre szorul, valamiképpen szüksége van ránk. Ez a titok a legdrámaibb módon a kereszten függő Jézus "Szomjúhozom!" szavában nyilatkozott meg: szüksége van szeretetünkre, szolgálatunkra, segítségünkre, szüksége van, szomjazik arra, hogy megossza velünk a világ üdvösségének a gondját, annak érdekében kifejtett munkáját.

De aki megkapta ezt az ajándékot, annak kötelessége azt tovább adni és kamatoztatni. Pál mondja minden kereszténynek: Krisztus "munkatár9