Szolgálat 85. (1990)
Eszmék és események - Szabó Ferenc: A "kölni nyilatkozat" és ami mögötte van
fakultásokon és felsőfokú intézetekben: az Egyháztól való függetlenülés tendenciája, túlságos specializálódás, a lelkiség és az egyházias szellem hiánya stb. Mindez persze befolyásolja a papképzést, hiszen a leendő papok általában e fakultásokon készülnek hivatásukra. 1989. dec. 30-án a Le Monde munkatársának többek között ezt nyilatkozta Ratzinger bíboros, aki egyébként igazságtalannak tartja a centralizmus és az autoritarizmus vádját: "A rossz közérzet jellemzi valamennyi nyugati egyházat, és általában az Egyháznak mint látható társaságnak minden nagy változást átélő korszakát. Hogyan magyarázzuk ezt? Rendkívüli paradoxont élünk át. Európa és a világ - úgy tűmk - a fokozatos egyesülés felé tart; ugyanakkor minél inkább közeledik egyik ember a másikhoz, annál inkább fél, hogy elveszíti személyazonosságát. A közelség félelmet szül, és ebből fakad az, amit én újprovincializmusoknak nevezek. Ez áll az Egyháztársaságra éppúgy, mint a politikai társadalomra. Megfigyelhetjük a regio- nalista pártok kialakulását különböző európai országokban. Sikerüket arra alapozzák, hogy tiltakoznak az abszurdnak és totalitáriusnak minősített centralizmus ellen. A 68-70-es évek nagy reménykedései, amelyek egyrészt a marxizmushoz, másrészt az embertudományok fejlődéséhez kapcsolódtak, jórészt kiábránduláshoz vezettek. Ma az ember önazonosságának védelme a tudományos és technikai hatalmakkal szemben jórészt az etikai elvekre való hivatkozás nélkül alakul. Az a törekvés, hogy új egyensúlyt találjanak egyrészt az emberi, erkölcsi és lelki értékek, másrészt a modern világ új horizontjai felé való nyitottság között, mindenfelé bizalmatlanságot szül, ami nem kíméli meg a katolikus egyházat sem." Miután Ratzinger bíboros a problémát ilyen széles távlatokba helyezte, válaszol Róma és a helyi egyházak kapcsolatainak kérdésére is: "Centralizmus, autoritarizmus... A trentói, ill. az I. vatikáni zsinattól kezdve ezek állandó problémák, és mindig szükséges a helyes egyensúly keresése. A magam részéről igazságtalannak tartom az előbbi szemrehányásokat. A Szentszéknek a gyakorlatban foglalkoznia kell mindazokkal a problémákkal, amelyek szerte a világon felvetődnek. A püspököket soha nem konzultálták annyit a kongregációk, mint ma: az ötévenként esedékes ad limina látogatások alkalmával, de a pápa külön is találkozik egyes püspökkari konferenciákkal, amint ez pl. Brazília, az Egyesült Államok és Nyugat- Németország püspökeivel történt. Ezenkívül a püspökkari konferenciák elnökei gyakran megfordulnak Rómában. Húsz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt az ilyen gyakori érintkezés. A helyi egyházak tehát nagy önállóságot kaptak, de feladatukat a Szentszékkel való egyre nagyobb együttműködés szellemében kell teljesíteniük. Mert jóllehet olyan világban élünk, amely egyre inkább egyesül, egyre világosabbá válik a lelki széttöredezés veszélye is. Fáradhatatlanul dolgoznunk kell az Egyház egységéért, mert a megosztott emberiség az Egyháztól az egység jeleit várja." Végül Ratzinger bíboros a kontesztáló teológusokkal kapcsolatban ezeket mondta: "A rossz közérzet nemcsak a teológusokat érinti, hanem a papokat és az elkötelezett világiakat is, tehát azokat a katolikusokat, akik az élvonalban jobban ki vannak téve a modern mentalitás és az Egyház hite 86
