Szolgálat 85. (1990)

Eszmék és események - T. Szőnyi Zsuzsa: Borsos Miklós

kérdésére: "Mi az, amit Istennek köszönhetek?" a művész így válaszolt: "Nagyon emberi kérdés. Mindent. Elsősorban azt, hogy olyan tudok lenni, amilyen vagyok. Jobban mondva, merek olyan lenni, amilyen vagyok. Ezen túl, ami megóvott attól a sok tévelygéstől, ami szellemi téren felbukkant a keresztutakon, a válaszutakon, a nehezebb felé vitt." - "Visszanéztem fél- utamból" (1971) című lebilincselően érdekes önéletrajzi írásában a sok nehézségről, keserűségről - mint az igazi nagy lelkek - csak rezignáltan ír. Mint ő maga megállapítja, érdekes, hogy míg a hatóságok alsóbb szinten fenyegetően léptek fel ellene, annyira, hogy 1960-ban megfosztották tanári állásától a budapesti Iparművészeti Főiskolán, addig a "felsőbb körök" Munkácsy- és Kossuth-díjjal tüntették ki.

Borsos Miklós ment előre a maga útján. Az 1966-os velencei biennálén nagy sikert aratott, a külföld is felfigyelt rá, és ő feleségével együtt rövid időre viszontláthatta a szeretett olasz tájat. Kiállításai most már Magyar- országon is eseményszámba mentek. Tihanyi tárlatára 1976-ban tömegek zarándokoltak el; a szobrász az ország egyik legnépszerűbb embere lett. De ő nem vágyott szereplésre; kis tihanyi házában szeretett élni, amely köré felesége, a szép és okos Kéry Ilona csodálatos kertet varázsolt. Alko- nyatkor, amikor a madarak elhallgattak, kedves hegedűjén Borsos Miklós Bachot, Vivaldit szólaltatta meg. Ezek voltak a pihenés percei. De másnap reggel már korán megkezdődött a kopácsolás, kőfaragás a kert végében, a szabadtéri műteremnek berendezett lugasban. A márványtöredékek közül egy régi látogatásunk alkalmával a mester kiemelt egy simára csiszolt kis remekművet, mesebeli fehér madarat: "Vigyétek el Rómába!" Ma is itt van teraszunk babérbokra és futó borostyánja között. A fölötte repülő olasz sirályok testvérüknek érzik.

Borsos művészetét legszebben felesége, Kéry Ilona, egy katalógus előszavában jellemezte: "Tihany... Európához tartozó szőlőtermő, emberszabású mediterrán kultúrájú hely Pannónia szívében. Kevés kivétellel itt születnek Borsos Miklós kőszobrai. Kiteszi a kőtömböt egy kerti tisztás szélére az ég alá a napfény tüzébe, és ott faragja egyenesen a kőbe az elgondolt fejet vagy alakot. Intuitív művész. Nincs benne semmi spekulatív . . . Amikor hozzáfog egy szoborhoz, van szemléletélménye, gazdag képzelőereje, és van egy mély átélő, átérző, magát teljesen beleélni tudó intuíciója. Előképei a kora görög formavilág és minden olyan művészeti kor vagy stílus, amelyek az igazi, mély humánumtól átmelegedett kifejeződésben éri el célját."

A rajzokról pedig ezt jegyezte meg: "Alig van valami a papiroson. Két parabolikus görbe remegése, ami lent is, fönt is a végtelenbe vész. Ahogy egyetlen ponton érintik egymást, egy kicsi dióhéjnyi csónak lebeg ég és föld között, és úgy reszket, mint az emberi magányosság az ismeretlen és végtelen űrben".

Borsos Miklós most utolsó vándorújára kelt, hogy megismerje az Ismeretlent. "Kudarcaimban hitem nem tört meg, sikereimtől nem bizakodtam el - írta egy vallomásában - . Ellenségeim nem tudtak ártani; előre vittek ártó tetteik. Ki az én Istenem? Ez: ’mert az Isten tibennetek van, mert Isten lélek és igazság.’"

81