Szolgálat 84. (1989)
Könyvszemle - Polcz Alaine: A halál iskolája (Ács Antal)
filozófiai ateizmusról és a hitről való gondolatokról olvashatunk jellegzetes és tanulságos szemelvényeket. 3. Hans Urs von Balthasar. - Hans Urs von Balthasar (1905-1988) svájci filozófus, teológus, szellemtörténész, irodalmár és műfordító, korunk egyik legműveltebb embere volt Az iskolás teológiai gondolkodást úgy újította meg, hogy visszavezette az egyházatyákra, misztikusokra (az Ágoston-Pascal-Kierkagaard-vonalat követte) és a szépirodalomra (Dante, Calderón, Goethe, Péguy, Reinhold Schneider, Claudel, Bemanos). 1929- ben doktorál német irodalomból, és lesz jezsuita. Filozófiai tanulmányai alatt Peter Lippen és Erich Przywara nyitnak előtte távlatokat, a Lyon melletti Fourviére-ben végzett teológián pedig P. de Lubac, kinek hathatós segítségét műveinek németre való fordításával hálálja meg. Még tanulmányai időszakában jelenik meg disszertációjának átdolgozása három nagy kötetben: A német lélek apokalipszise. Ez a munka készítette elő arra, hogy egy teológiai "katedrálist" építsen: vagyis egy modem teológiai summát. A skolasztikusok által transzcendentáliáknak nevezett, a létet alapvetően meghatározó unum (pulchrum), bonum, verum - egy (szép), jó, igaz - alapján építette teológiai elgondolásait. A szép, jó és igaz szempontjai szerint elemezte a kinyilatkoztatást. A "szép" megjelenését (Theo-phania) a Jézus Krisztus alakján felragyogó Dicsőségben (Herrlichkeit) szemléljük. Ezt követi az üdvösség megvalósulása Isten üdvözítő tette és a szabad ember cselekvése révén (Theo-praxis). Ennek a drámának középpontjában áll az Istenember húsvéti tette: Theodramatik. Végül a tervezett Logik az igazságot fejezi ki fogalmi állításokkal: ez a tulajdonképpeni Theo-logia. A trilógia mindegyik része kibontja az egész kinyilatkoztatást, de más-más szempontból. Amint a zenében az egyes motívumok összecsengenek, úgy a teológiában is kiegészítik egymást a különböző szempontok, és teljesebbé teszik az összhangot. Az Epilog c. részben Urs von Balthasar összegezi a trilógia egyes részeinek mély összefüggéseit. A szépség megmutatkozik, a jóság közli magát, s végül az igazság szóban fejeződik ki. Isten dicsősége az ő önátadása, ez pedig az ő igazsága. P. Szabó fontos kritikai megjegyzéseket is megfogalmaz. - Balthasar teológiája mindvégig a nagy protestáns teológus Karl Barth befolyása alatt áll. De mindenütt érezhető rajta a misztikus Adrienne von Speyr döntő befolyása is. P. Szabó szövegválogatásában A Róma ellenes komplexus c. munkából és a Megtapasz- talható-e Isten? témaköréből hoz jellegzetes részeket. A kis könyvet Balthasar kérdésével zárja le: Miért maradok az Egyházban? A sorozat tágítja látókörünket, összképet ad, és gyönyörködtet. Németh József PolczAlaine, A halál iskolája, Magvető 1989.364oldal. A tana tológia - haláltan - szó létezése Polcz Alaine könyve nyomán tudatosult bennem. Nem könnyű tudomány, sőt egyre bonyolultabb és igényesebb. Miként a szerző gyakran említi és illusztrálja, a vallások hívei, nevezetesen keresztény őseink, és egészen közel hozzánk a nagyszüleink, sőt szüléink nemzedéke még tudták az ars moriendit, a meghalás művészetét; a korunkban végbemenő gyökeres és gyors változások azonban számunkra új világot teremtettek, amelyben a dolog problematikussá és bizonytalanná vált, sokszor emberfeletti feladattá. A pszichológusnő szerző húsz éve foglalkozik haldoklókkal, családi környezetükkel, a kórházi miliővel. Különféle időkben írt dolgozatokból állította össze könyvét; élményanyagot, 96