Szolgálat 84. (1989)
Tanulmányok - Adriányi Gábor: Szent István, az első apostoli király
Adriányi Gábor SZENT ISTVÁN, AZ ELSŐ APOSTOLI KIRÁLY Ha a látogató Bécsben a császári palota termeit járja, sokszor hallja a vezetőtől I. Ferenc Józseffel kapcsolatban, hogy ő apostoli felség volt. A magyarázat (hogy ti. magyar királyként volt apostoli) többnyire elmarad. Ezt a címet ugyanis, miután a magyar királyok önkényesen többször is használták, XIII. Kelemen pápa 1758-ban Mária Teréziának mint magyar királynak és utódainak "Pontificiae auctoritatis plenitudine" (a pápai tekintély teljességéből) adta meg. (A pápai brévét már 1835-ben Rómában kiadta Barbieri a Magnum Bullarium Romanum folytatásának első kötetében, a 6-7. lapokon; erről a kiadásról nem tud Vajay 39-40.) Nézzük meg, hogyan alakult az apostoli király eszméjének fejlődése a történelemben, és mi köze van Szent Istvánhoz, az első magyar királyhoz. Apostoli király és íokegyúr Magával a szorosan vett témával behatóan, azaz levéltári kutatások és okmányok alapján elsőnek Fraknói Vilmos foglalkozott, amikor a magyar királyi főkegyúri jog történetével kapcsolatban ennek az apostoli címhez fűződő viszonyát is felvázolta (Fraknói 1895 és 1899). Azóta senki sem tárgyalta érdemileg a kérdést. - A szélesebbkörű téma, mely kérdésünket is tartalmazza, a királyi főkegyúri jog a magyar egyház- és államtörténetben, valamint a jogtudományban évszázadok óta szenvedélyes vita tárgya. Az első nyomtatott könyv 1517-ben jelent meg róla (Werbőczi, Opus Tripar- titum), az utolsó 1966-ban (Csizmadia 1966). Sokszor foglalkoztatta az országgyűléseket, sőt a széles tömegeket is. Keletkezése óta 1959-ig sajátságos fejlődésen ment keresztül; ennek fontosabb állomásait pontosan követhetjük. De magának a főkegyúri jognak a jogi természete is vitatott kérdés. Az utolsó két évszázad jogi irodalmában egyre inkább az a felfogás vált uralkodóvá, amelyik elismerte a kegyúri jog egyházi eredetét és jellegét. Ennek mondott homlokegyenest ellent az 1949 óta folytatott magyar egyházpolitikai gyakorlat, valamint ennek szakmai megalapozása, Csizmadia említett munkája, amely a főkegyúri jogot mint a magyar államjog szerves részét és elidegeníthetetlen tulajdonát aposztrofálta (főként 34-39 és 132-136). Hogy milyen természetű volt az az egyházi felhatalmazás, amelyet Szent István a magyar nép térítésével és az egyházszervezet felállításával kapott, felettébb vitatott. Különleges privilégium volt-e, egy apostoli legáció (követség) keretén belül történt-e, milyen mértékban járt el István a saját hatalmából, a kiváltság csak neki szólt-e, vagy utódainak is - eleddig megszámlálhatatlan tudományos értekezésnek volt már tárgya (Balanyi, Csizmadia 1966, Györffy, Püspöki Nagy). Ahhoz azonban a kor keresztény térítésének és az egyházszervezés kánonjogi gyakorlatának ismeretében semmi kétség nem fér, hogy e jog eredete Szent István országalkotó tevékeny29
