Szolgálat 84. (1989)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: A pápaság az első századok Egyházában

konkrét egyházi szervezet lehetséges; hogy melyik a viszonylag jobb, az a konkrét egyetemes és helyi történeti helyzettől függ. Pl. nagy naivság volna azt képzelni, hogy a püspökök helyi választása minden esetben az Egyház szabadságát és vitalitását növelné. A központi, szentszéki kinevezések rendszere azért jött létre, mert a helyi választásokat a világi hatalom, főurak, királyok, császárok igen könnyen befolyásolni tudták. A püspökök pápai kinevezése történetileg tehát az Egyház szabadságát akarta megvédeni. A huszadik században is sok példáját láttuk annak, hogy a protestáns egyházak elvben demokratikus püspökválasztásait egy diktatúra szinte teljes egészében a saját embereinek a megválasztására tudta felhasználni, míg a katolikus püspökök kinevezésével kapcsolatban mindig tárgyalnia kellett a Szentszékkel, és kompromisszumok elfogadására kényszerült.

De még egy demokratikus államban sem mindig járna jól az a helyi egyház, amely teljesen szabadon választaná meg a maga püspökét. Mi történne, ha egy helyi egyházban a klérus nagyrésze elvilágiasodott, és nem veszi komolyan sem a keresztény tanítást, sem a keresztény életet? Valószínű, hogy olyant választanának püspökké, aki tovább folytaná a kellemes dekadencia politikáját.

Röviden tehát, az ókori Egyház hite kötelező számunkra, de szervezetét tanulmányoznunk, és nem szükségképpen másolnunk kell. Az Egyház életereje ma is ki fogja alakítani a kornak megfelelő (bár mindig egy kicsit egyoldalú és tökéletlen) egyházi szervezetet.

2. Az a tény, hogy a római püspök az első évszázadoktól kezdve egészen napjainkig nemcsak Péter, hanem Pál örökösének is tartotta magát, igen nagy jelentőségű a protestáns egyházakkal folytatott párbeszédben. Ezt nemcsak a protestáns JJ. von Alimén La primauté de Véglise de Pierre et Paul (Fribourg-Paris, 1977) c. könyvéből tudom, hanem személyesen is megtapasztaltam. Egyik protestáns teológus kollegám, mikor felfedezte, hogy a hagyomány szerint a római püspök Péter és Pál közös örököse, annyira felíelkesedett, hogy azt ajánlotta: írjunk a témáról egy közös könyvet, mivel erről a protestáns szakembereknek és közösségeknek fogalmuk sincs, és az a gyanúja, hogy legtöbb katolikusnak se. (1990-ben megjelenő könyvünk címe e tanulmány végén található.) Valóban néhány francia nyelvű teológiai munkán kívül (elsősorban Congar, Tiilard és Lanne műveire gondolok) a katolikusok nagy többsége sem tudja, hogy a pápa nemcsak Szt. Péter utóda, hanem Pál örököse is.

A protestánsoknak ez azért fontos, mert ők magukat a "páli” kereszténység őrzőinek tartják, és gyakran a (protestáns módon megértett) páli teológia az az implicit kánon, amely szerint az egész Újszövetséget értelmezik. Ha fölfedezik, hogy a római egyház mind elvben, mind gyakorlatban a páli örökséget is ápolja, és valójában az egész újszövetségi kánonban lefektetett és az Ószövetségben előkészített isteni üdvösségtervet hirdeti, a római egyház elleni "protestálásuk" elveszti elvi alapját. Hiszen mindezideig azon páli teológia nevében protestáltak, amelyet most (legalábbis a zsinat után) egyre inkább fel kell fedezniük a római egyházban.

19