Szolgálat 84. (1989)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: A pápaság az első századok Egyházában

az Újszövetség új volta forog kockán. A nem engedelmeskedő egyházakat kiközösítéssel fenyegeti. A kisázsiai püspökök körében óriási a fel­háborodás. Iréneusz békíteni próbál. Elvben Viktornak ad igazat, de hely­teleníti, hogy Viktor emiatt egész egyházakat kiközösítéssel fenyeget. Nem tudjuk, hogyan felelt Viktor Iréneusz közbenjárására. Mindenesetre több mint egy évszázaddal később, csak a niceai zsinat oldotta meg véglegesen a problémát Viktor álláspontjának megfelelően. Ez a Viktor körüli "húsvéti vita" rendkívül tanulságos. Mutatja, hogy a római püspök már ekkor tudatában volt egyházi főhatalmának: bár előzőleg zsinatot rendelt el Kisázsiában az ügy "kollégiális" megtárgyalására (ezt Polükratész Euszebiosz által idézett egykori levele bizonyítja, História Ecclesiastica 5.24.8), végül mégis ő döntött egy, az egész egyetemes Egy­házat érintő kérdésben, éspedig egy ellentétes apostoli hagyomány elle­nére. Jellemző, hogy a római püspök egyetemes érvényű hatalmának ez az első világosan bizonyítható gyakorlása (Kelemen pápa levele önmagában még nem perdöntő bizonyíték) milyen felháborodott ellenállásba ütközött az Egyházon belül. Az is tanulságos, hogy egy olyan józan ítéletű szent püs­pök, mint Iréneusz, aki elismeri a római egyház normatív szerepét, nyíltan bírálni merte a római püspököt. De az is jellemző és érdekes a további egy­háztörténet fejlődési vonalára, hogy (minden ellenállás ellenére) végül is a római álláspontot fogadta el az egyetemes Egyház. 3. István pápa (254-257) Szent Cipriánnal és más püspökökkel folytatott vitája másik érdekes példa a római püspök korai szereplésére. Ciprián és az afrikai püspökök újrakeresztélték a megtérő eretnekeket. Az apostoli hagyomány nevében István pápa ezt határozottan ellenzi. Semmilyen teo­lógiai érvet nem tud álláspontja mellett felhozni, de Ciprián szerint Cilicia, Kappadócia és Galácia püspökeit azzal fenyegeti, hogy megszakítja velük az egyházi közösséget, na továbbra is újrakeresztelik a megtérő eretne­keket. (Denzinger-Schönmetzer,£/jdi/mí/o/j Symbolorum et Definitionum .36. kiad. Freiburg im Br. 1965,46. és 47. számok. A továbbiakban csakDS.) Az eset világosan mutatja a római tanítóhivatal módszerét. István nem játsza meg a nagy teológust. A teológiai okfejtésre nem is lenne képes, de ez nem feladata. Nem érvel és nem vitatkozik; egyszerűen és teljes biz­tonsággal leszögezi az apostoli hagyományt. Több mint egy évszázad múlva találja meg az Egyház azt a teológust Szent Ágostonban, aki ennek a tanításnak a krisztológiai alapjait és fontosságát megmutatja. 4. Hasonló módon nem mint hivatásos teológusok, hanem mint a hit egy­szerű tanítói vetik el a tévedéseket és fogalmazzák meg az Egyház hitét a következő pápák is. Dénes pápa (259-268) a Szentháromsággal kapcsolatos spekulációkban ad világos útmutatást (DS 112); Nagy Szent Leó (440-461) a kalcedóniai zsinat tanítását befolyásolja Flavianushoz írt dogmatikus levelében (DS 290-295); Agatho pápa (678-681) a monotheletista vitában - a monotheletizmus olyan téves nézet, amely Krisztusnak csak egyetlen, kizárólag isteni akaratot'tulajdonít, emberi akaratának létét tagadja - ad döntő befolyású útbaigazítást (DS 542-545). 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom