Szolgálat 82. (1989)
Eszmék és események - Nehezen válhatnak szentté a házasok? (G. Danneels)
Néha azt gondoljuk, könnyebb szentté válni az egyedül élőnek (a kolostorban), mint annak, akinek az oldalán állandóan van valaki, aki egész közelről látja, hogy mit tesz: férje, felesége, gyermeke. Végül is ha éjjelnappal azokkal kell élnünk, akik ismerik ferdeségeinket és hibáinkat, arra a következtetésre jutunk, hogy nincs értelme törekednünk a szentségre. A kifogás nem alaptalan, de elhárítható. A hiteles életszentség egyik jele éppen az, ha kiállja "a másokkal való kapcsolat" próbáját... A másik olyan különbözőnek látszik! Nehéz megtanulni az igazi szeretetet. A házastársakat arra szólítja fel az Úr, hogy házassági, szülői kapcsolatukban szentelődjenek meg. A másik személy azonban - minden pillanatban - oly másnak tűnik! Mennyi nehézség merül fel, ha igazán el akarjuk fogadni a gyermekeket, vagy helyesen akarjuk élni szexualitásunkat és korunkkal járó problémáinkat. Különösképpen nehéz a kitartás: A legnehezebb kitartani a szeretetben! Egy másik akadály is elkedvetleníthet az életszentségre való törekvésben: a környezet közömbössége, sőt ellenséges magatartása. Az a benyomásunk, "hogy egyedül mi gondolunk erre a felszólításra", főleg a családunkban. Gyakran saját testvéreink sem értik meg, hogy mit jelent ez a vágy a ( megszentelődésre. Egyedülálló szigetnek érezzük magunkat. Ezért aggaszt a kérdés: "Hogyan lehetünk szentek a családban?" Az életszentséget nem "tenni" kell Mit tegyünk tehát? Kezdetnek azt mondanám: Nem "tenni" kell..., hanem "engedni, hogy tegye Ő velünk". Nagyon tévedne az, aki reggel kijelentené: "Lelkileg olyan formában érzem magamat, hogy szentté tehetem önmagamat". Várjon csak estig, s meglátja, hogy pont az ellenkezője fog történni. Isten a naplemente előtt felfedi neki, hogy az igazi szentség nem valami "elintézhető" dolog. Hagyni kell, hogy valaki megvalósíthassa bennünk! Azt hihetnénk, hogy ha egy kis jószándékkal "akarjuk, képesek is leszünk megvalósítani". Jézus azonban azonnal azt felelné: "Az embernek ez lehetetlen, de Istennek semmi sem lehetetlen". Az életszentség nem "izmok" kérdése. Annak a szívnek jut osztályrészül, amely "odafigyel" és "befogad". Más szóval: a "sebezhetőség" körébe tartozik... Kössük az ekét az ökrök után Kezdettől fogva szeretném tehát elkerülni azt a tévedést, miszerint elsősorban erőlködnünk kell. Ez csak másodlagos feltétel. Isten a szentségre hívott családtól elsősorban a következőt várja el: "Képes vagy-e hallgatni rám, befogadni szavamat, s engedni, hogy alakítsalak? Vagy, mint az emberek nagy része, te is csak a saját életszentségedet akarod megvalósítani?" Amikor Jézus megkérdezte a tanítványait: "Ki tudjátok inni a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?", azt felelték: "Ki tudjuk!" De Jézus azt mondotta nekik: "Nem... vagytok rá képesek". Ki kell vetkőznünk a görcsös ragaszkodásból, hogy cselekedeteink által akarjunk megszentelődni. Legalább egy évszázada ki kellett volna gyógyulnunk ebből az "izomgörcsből", hiszen már Kis Teréz megpróbált meggyőzni arról, hogy a szentség tulajdonképpen lelki gyermekség. Ideje, hogy végre sikerüljön... 77
