Szolgálat 82. (1989)

Az egyház szava - A hit és inkulturáció (Nemzetk. Teol. Biz.)

határozat, valamint a nem-keresztény vallásokat érintő nyilatkozat szintén tárgyal néhányat ezekből az irányelvekből. Két rendes püspöki szinódus kifejezetten foglalkozott a kultúrák evangelizálásával: az 1974-es, amely az evangelizálásról szólt, és az 1976-os, a katcketikai képzésről. Az 1985-ös szinódus pedig - amely a II. Vatikáni Zsinat befejezésének 20. évfordulóját ünnepelte - kijelentette, hogy az inkulturáció "nem pusztán külső alkalmazkodás: az autentikus kulturális értékek ugyanis belső átalakuláson mennek át, amikor beépülnek a kereszténységbe, a kereszténység pedig a különböző kultúrákban ver gyökeret".

4. II. János Pál pápa különösen is szívén viseli a kultúrák evangelizálását. Az ő szemében az Egyház és a kultúrák párbeszédének életbevágó jelentősége van mind az Egyház, mind a világ jövőjére. A Szentatya, hogy ezt a feladatot hatékonyan segíthesse, külön szervezetet alapított a római kúriában: A pápai kulturális tanácsot. Egyébként örömmel közölhetjük, hogy a Nemzetközi Teológiai Bizottság evvel a tanáccsal együtt fontolta meg a közelmúltban a hit inkulturációjának problémáját.

5. A pápa arra a meggyőződésre támaszkodik, hogy "az Ige megtestesülése kulturális inkamáció is volt". Ezért állítja, hogy a kultúrák - minthogy a bennük található jóban hasonlítanak Krisztus emberségéhez-pozitívszerepet tölthetnekbe a keresztény hit kifejezésének és kisugárzásának közvetítésében.

6. Ehhez a szemlélethez két lényeges téma fűződik. Első az, hogy a kinyilatkoztatás meghaladja (transzcendens) azokat a kultúrákat, amelyekben megfogalmazást nyert. Isten szava ugyanis nem azonosítható és kizárólagosan nem is köthető egybe az őt hordozó kulturális elemekkel. Ellenkezőleg, az evangélium gyakran felfogás-változást és erkölcsi javulást kíván meg ott, ahol gyökeret ven a kultúráknak is meg kell tisztulniuk és újjá kell épülniük Krisztusban.

7. II. János Pál tanításának második fő témája a kultúrák evangelizálásának sürgőssége. Ez a feladat feltételezi, hogy kritikus szimpátiával fogjuk fel a kultúrák sajátos önazonosságát, ugyanígy mélyedünk el bennük és előmozdítjuk kölcsönös cserehatásukat a minden kultúrában fellelhető általános emberi értékek figyelembe vételével. így a Szentatya a kultúrák evangelizálását arra az antropológiai (embertani) felfogásra építi, amely az egyházatyák óta mély gyökeret vert a keresztény gondolkodásban.

Minthogy a helyes kultúra feltárja és erősíti az ember természetét, a keresztény szellemtől való átitatottsága feltételezi, hogy az emberről vallott felfogásában minden hisztoricizmuson és relativizmuson felülemelkedik. A kultúra evangelizálásának tehát az ember valódi szere- tetéből és szeretetéért kell merítenie, főleg létének és kultúrájának támadott vagy veszélyeztetett szempontjainál.

8. Ennek a tanításnak valamint a hit inkulturációjára vonatkozó újabb egyházi megfontolásoknak a fényében mindenekelőtt egy keresztény antropológiát fejtünk ki, amely a természetet, kultúrát és kegyelmet egymáshoz való kölcsönös viszonyában világítja meg. Utána az inkulturáció folyamatát szemléljük az üdvtörténetben: a régi Izraelben, Jézus életében és tanításában, az Egyház kezdetén. Az utolsó fejezet azokat a problémákat tárgyalja, amelyeket jelenleg vetnek fel a hitnek a népi vallásosság, a nem keresztény vallások, a fiatal egyházak kulturális hagyományai és a modem világ különböző vonásai.

I. TERMÉSZET, KULTÚRA ÉS KEGYELEM

1. Amikor az antropológusok körül akarják írni vagy meg akarják határozni, hogy mi is a kultúra, szívesen folyamodnak a természet és a kultúra - gyakran ellentétessé vált - viszonyához. A természet szó jelentése azonban változik aszerint, hogy a tapasztalati tudományok, a bölcselet vagy a teológia használja-e. Az egyházi Tanítóhivatal pontos értelemben veszi: az a dolog természete, ami meghatározza lényegét, beleértve azt az irányító erőt, amely a dolgot céljai elérésére készteti. A dolgok Istentől kapják a természetüket, vagyis azt, hogy olyanok, amilyenek, és hogy ez vagy az a céljuk. Ennélfogva jelentéstől vemhesek, amelyekből az ember - mint I s- ten képmása - kiolvashatja, hogy mi is velük "az Isten teremtő szándéka."

49