Szolgálat 82. (1989)
Az egyház szava - Felelősségünk a vasárnapért
tartózkodó idegennek... Az Úr a hetedik napot megáldotta és megszentelte (Kiv 20,10-11)... Olyan nap ez, amely Istené..." b) A keresztény vasárnap-ünneplés jelentőségében hasonlít az ószövetségi szombat-ünnepléshez. A hét utolsó napjáról az elsőre helyezték, arra a napra, amelyen Jézus föltámadt halottaiból. "Ezért a vasárnap az Úr napja (Jel 1,10), megáldott és megszentelt. Ezen a napon a keresztények közös imára, Isten szavának meghallgatására és a kenyér megtörésére (ApCsel 20,7) - az Úr vacsorájának ünneplésére jönnek össze. A vasárnap hirdeti Isten üdvösségét és az új teremtményt, amely Krisztus föltámadásában valósággá vált... A vasárnapi parancsot az ember javára adta Isten. Midőn vasárnap tartózkodik a munkától és ezt a napot Istennek szenteli: Istenhez, Teremtőjéhez és Megváltójához fordul, szavát meghallgatja és belőle célt és erőt merít azon feladatokhoz, amelyek előtte állnak. Tapasztalja azt a szabadságot, méltóságot és emberségességet, ami az Isten ajándéka. Nem veszhet bele munkájába a személy. Amint megszenteli a vasárnapot, ismételten világossá lesz előtte, hogy életét Istennek köszönheti, és hogy elhivatott az életre Istennel." c) "A vasárnap ugyanakkor fontos szociális és kulturális jelentőségű” - hangsúlyozzák püspökeink. 321-től, amióta Konstantin császár kikiáltotta a vasárnapot állami ünnepnappá, az Egyház és az állam együtt ügyelt a vasárnap megszentelésére. Az iparosodással veszélybe került a vasárnap is. A francia forradalom során megjelentek olyan kísérletek, hogy beszüntessék a vasárnapot, az októberi forradalom után Oroszországban ugyancsak, de ezek csődöt is mondottak. d) "A vasárnapi munkatilalom alól a kezdetektől bizonyos területek mentesek: - Kivételt képeznek a szokásos házimunkák éppúgy, mint a szükséges tevékenység a jószág körül. - Vasárnap is dolgozhattunk mindig, hogy a fenyegető veszélyt elhárítsuk (árvíz, jégkár stb.). - A betegeket is gondozni kell vasárnap (kórházban, aggok otthonában). - Azokat a szolgálatokat is teljesíteni kell vasár- és ünnepnapokon is, amelyek a polgárok biztonságát szolgálják. - A modern társadalomban felmentődik a vasárnapi munka tilalma alól a lakosság életfontosságú ellátása. -- Kivételesen még a forgalmi üzemek és benzinkutak, csak amennyiben szolgálatára állnak a nyugalmat és pihenést kereső embernek." Ezen eseteken kívül már említették püspökeink azt a kényszerhelvzetet, amikor termelési folyamatot nem lehet leállítani. Minden egyéb termelési, kereskedelmi és ipari tevékenység viszont vasár- és ünnepnap tilos. A vasárnapi munka csak kivételes lehet, nem vállhat szabállyá! 3. A püspökök felszólítják a keresztényeket, "gondoljanak ismételten a vasárnap értelmére és szenteljék meg a vasárnapot. Csak akkor sikerül megtartanunk a vasárnapi pihenést a társadalomban, ha magunk tudatában maradunk a vallási magnak és, ha ezt magunk gyakoroljuk is életünkben... Amennyire fontos az cgyedek számára a személyes ima és kegyelet Istennel, éppen olyan jelentőségű a keresztények közös imája a közösség összejövetelein vasárnap. Amikor Istenhez fordulunk, tudatosodik bennünk ’istenképűségünk’ méltósága, amiről a teremtéstörténetben olvasunk. Isten 46