Szolgálat 82. (1989)
Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Pap vagy mindörökké
kiábrándul a papi "pályából", és még mielőtt elérné a papságot, visszalép. Mert a papság nem egyszerűen pálya, mint az autójavító vagy orvosi életpálya. Az igazi papi élet azzal kezdődik, hogy Isten meghív egy embert valami nagyszerű, életre szóló szerelmi kalandra. Az autentikus papi hivatás jele, hogy egy fiatal (vagy akár idősebb) ember szerelmes lesz Istenbe azzal a szerelemmel, amely ki kíván zárni minden földi szerelmet. Lehetséges ez? Nemcsak lehetséges, hanem szükséges is. "Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom” (lKor 13,1). A legnagyobb szónoki vagy rábeszélő tehetség üresen kong, ha nincs telítve szerelemmel. "Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem" (lKor 3,3). A leghősiesebb tettek is hiábavaló mutatványok csupán, ha azok nem szeretetből, szerelemből fakadnak. Szeretet nélkül minden pelyva, még a prófétálás, még maga a hit is (vö. lKor 3.2). A szeretet az a Mídás-ujj, amely mindent arannyá, értékké, kinccsé változtat. De minden szeretet adomány. "Azért szeretjük Istent, mert ő előbb szeretett minket" (ÍJn 4,19). Isten minden embert szeret, de nem mindenkit hív meg a kizárólagos szerelemre. Senki sem kérdezheti, "Miért őt, miért nem engem?" Miért Ábrahámot hívta Isten, miért nem egyik testvérét, Nahort vagy Háránt? A szeretet természeténél fogva szabad, titokzatos. Miért lesz szerelmes egy férfi épp ebbe a lányba, amikor sokkal csinosabb nők is vannak a környezetében? Amint nincsenek biztos szabályok, amelyek alapján ki lehetne számítani, melyik két ember szereti meg egymást, úgy nem köti szabály Istent sem, kit hívjon meg a kizárólagos életre szóló kalandjára. Megkapni ezt a hívást kimondhatatlan boldogság. Habozhat ugyan az ember, hogy mit is válaszoljon a szerelmes hívásra, de Isten nem egykönnyen adja fel a játszmát. Ha valaki, mint Jónás, menekülni próbál az isteni hívás elől, Isten akár bálna gyomrában is visszahozza magához a menekülőt. A mi Istenünk "féltékeny Isten" (Kiv 20,5; 34,14; MTör 4,24 stb.), aki küzd a szerelmeséért, aki gyengéden vagy drasztikus módszerek igénybe vételével (Jónás esetében a tengeri vihar, a vízbe dobatás durva matrózkezek által, majd a három nap a halban, "a kínoknak eleven süket és forró sötétjében" - Babits - nem éppen a legszelídebb bánásmódról tanúskodik) maga felé téríti elkalandozó kedvese lépteit. De amikor az ember végül is magáévá teszi, elfogadja Isten hívását, annak minden terhét, az azzal járó igát, akkor azt csakugyan édesnek és könnyűnek fogja találni, épp személyére szabottnak, válasznak botorkáló szíve minden vágyára. Isten nem pillanatnyi szeszélyből hív meg egy embert. Jeremiás meghívásakor így szól az Isten a jövendő prófétához: "Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek, mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek és prófétául rendeltelek a nemzetek javára" (Jer 1,4). Szent Pál az efezusi levélben még tovább megy: "Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket fönn az égben. Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte" (Ef 1,3-4). Isten ismerte minden barátját már a világ teremtése előtt, már akkor szerelmes vággyal vágyott 19
