Szolgálat 81. (1989)
Tanulmányok - Péteri Pál: Gondolatok az igazlelkűségről
próféta gondolatát veszi át, aki ezt írja: "Akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hűségéért" (Hab 2,4). Az igazság jutalma tehát az élet. Hittel kell elfogadni Isten igazságát, és akkor az ember is az igazság és élet birtokosa lesz. Az Isten igazsága kifejezés Szent Pálnál többször szerepel, főleg a Római levélben (3,3.7 és 15,8). Általában azt jelenti, hogy Isten akkor is hűséges ígéreteihez, ha az ember hűtlen. Jézus Krisztusban minden ígéret beteljesedett. És mivel Jézus új törvényt is hozott, az ószövetségi törvény igazsága helyébe az evangélium igazsága lép (Gál 2,5.14). Az evangélium igazságának elfogadása a hit által történik (2Tessz 2,13, Tit 1,1), ami kifejezi a kereszténységhez való csatlakozást. Aki megszületett az új életre az igazság igéje által (Jak 1,18), az magának Krisztusnak az életében részesedik, aki önmagáról mondotta: "Én vagyok az út, az igazság és az élet" (Jn 14,ó). Ezeket a közismert szavakat a Biblikus Teológiai Szótár így magyarázza: "Ő az út, amely az Atyához vezet, pontosan azért, mert Ő, az ember Jézus, mint Igazság, saját magában közvetíti nekünk az Atya kinyilatkoztatását, és így közli velünk az isteni életet" (559 o.). Mindezt az Igazság Lelke teszi teljessé működésével, aki tanúságot tesz Krisztusról (Jn 15,26). "A keresztény értelemben vett igazság tehát az evangélium igazsága, az Atyának Jézus Krisztusban jelenvaló, a Lélektől megvüágosított kinyilatkoztató szava, melyet hittel kell fogadnunk, hogy átalakítsa életünket. Áz igazság Krisztus személyében ragyog fel számunkra, aki egyszerre a kinyilatkoztatás közvetítője és teljessége" (560. o.). Azért szükséges ezeket a szentírási gondolatokat újra éa újra átelmélkedni, hogy nagyobb távlatokban lássuk az igazság problémáját. Ennek megfelelően a gyakorlati alkalmazás is megkapja a szükséges elvi megalapozást. Az igazmondás Az első terület, ahol az elveket gyakorlatban kell alkalmazni, az igazmondás. Legegyszerűbben azt mondhatjuk, hogy a gondolat és a szó megegyezését jelenti: amit mondok, azt úgy is gondolom. Jézus felszólítása - "Beszédetek legyen: igen, igen, nem, nem" (Mt 5,37) - azt jelenti, hogy egyértelműen és egyszerűen fejezzük ki magunkat. A modern teológia azonban ezzel sem elégszik meg. Igazmondás helyett szívesebben beszél igaz magatartásról, igazlelkűségről, őszinteségről. Nemcsak szóval, hanem egész életünkkel kell tanúságot tennünk az igazságról. A feladat tehát az, hogy egész magatartásunk megfeleljen az igazságnak. Ez természetesen elválaszthatatlan a szeretettől. Itt megint Szent Pált idézzük, aki világosan kimondja, hogy "az igazságot szeretetben kell gyakorolni" (Ef 4,15). A jelenleg használatban lévő két magyar nyelvű, katolikus fordítás közül egyikben sem találunk az eredetinek megfelelő szöveget. A Szent István Társulat fordításában ez áll: "Inkább igazságban kell élnünk és szeretetben". Az eredetiben nem szereplő "és" szócska közbeiktatásával az egybetartozást egymás utáni felsorolássá alakítja. A Békés-Dallos fordítás szövege csak a 38