Szolgálat 81. (1989)
Tanulmányok - Szabó Árpád: Igazság és mások tiszteletben tartása
válasza is világos és találó: "Hallottam már elég efféle beszédet. Vigasztalók vagytok ti itt egytől egyig! Hiú beszédetek soha nem ér véget?... Beszélni úgy, mint ti, tudnék magam is. Ha ti volnátok az én helyzetemben, el tudnálak titeket árasztani szóvaL s tudnám a fejemet ingatni miattatok" (16,2-4). Mindhárman az igazat mondták, de felebarátjukkal, aki bajban van, nem "találkoztak", nem tudták önmagukat vele azonosítani, s ezáltal létükkel hazudtak. Időtlen igazságok prédikálása által akartak Jóbon segíteni, de tulajdonképpen nem mondtak semmit, ami hasznára lett volna. A három férfi alapjában véve csupán önmagát akarta "igazolni", bűnte- lennek nyilvánítani a saját életét. Feleberátjuk szenvedése nem érdekelte őket őszintén. Kiváló formája ez az "élet-hazugság"-nak. Ha megpróbálunk még mélyebbre hatolni ebbe az életbeli "igazságtalanságba" (ne nevezzük hazugságnak), felfedezünk egy másik tényezőt is. Nevezzük ezt "tovaélés"-nek, "elélés"-nek, "tengődés"-nek, ellentétben az átéléssel vagy megéléssel. Az emberi élet, attól függetlenül, hogy belátjuk- e vagy sem, törekvés a Végtelen felé. Ez pedig egy óriási kihívás, amelytől az ember menekül. Ebben a megrögzöttségben élete összezsugorodik. Szokások, életszabályok rabja lesz. Léte léleknélkülivé válik. A lélek ugyanis nem szereti, ha szokások kelepcéjébe zárják. Az ember igyekszik mindezt szórakozás és kalandok által semlegesíteni. Próbálkozása viszont felszínen marad és egy "élet-unalom" vesz erőt a létén. Érzéktelenné válik a váratlan, meglepetésszerű a kegyelem iránt. A szív nyugtalansága elszivárog. Megszűnik a vágy a Végtelenre. Embertársainkat nem tudjuk megérteni. Minden találkozás zavarja szokásainkat, kizökkent vágányunkból. Egy ilyen ember képtelen az önátadás vagy önkiszolgáltatás boldogságát felfogni. Az így tengődő személyben kialakul az undor, ellenszenv a szeretettel szemben (persze ezt sokan nem akarják elismerni). Az egész lét kicsinyessé válik. Gondolatbeli ugrással rájövünk arra is, hogy az ilyen ember elveszíti bátorságát az igazi élethez. Aki pedig lemond az elégedetlenségről, a meglepetésre várásról, aki így tengődik, az feladja magát az életet. Megpróbáltuk a lét, az egzisztencia igazsághiányát (hazugságát) röviden vázolni. Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy a "hazugság"-ot nem erkölcsi értelemben használjuk. Amiről itt szó van, az a "kibúvás", és a "tengődés" (Dahinleben) által jön létre. Talán ezután könnyebb lesz megérteni, hogy mit jelent az, aminek kellene lennünk: igazi, az igazságot képviselő embernek (az igazságot kimondónak is). 2. Az igaz ember Hogyan néz ki az a létezés, amely az igazságot nem csak kimondja, hanem teszi is azt? Lehetetlen ezt egy fogalomban meghatározni. Az egyetlen lehetőség, ami adódik, a "kép" megrajzolása. A különböző találó tulajdonságok összegéből kell az ilyen "kép"-nek kiindulnia. Az emberek, akikben a lét őszintesége (igazsága) világít, és ez a tulajdonság úgyszólván természetükhöz tartozik, rokonszenvesek és szeretetre 32
