Szolgálat 80. (1988)
Eszmék és események - Szent István, a homo perfectus (Sz. K.)
A 12. Nemzetközi Családkongresszust talán Groer bíboros szavaival értékelhetjük ki legrövidebben: "Engedjétek meg, hogy megkapaszkodjam, mert annyira örvendetes, hogy ennyi ember összesereglett a családi kongresszusra... Sok becsületes, szerény, csendes, de határozott kezdeményezés tanúi lehetünk, hogy - jó értelemben véve - Isten szava szerint élhessen a mai ember és család". T.B. SZENT ISTVÁN A HOMO PERFECTUS, A TÖKÉLETES EMBER A mai embernek még mindig nehéz tiszta képet alkotnia államalapító szent királyunkról, jóllehet az idei Szent István-évben sok szépet és jót hallhatott róla. Ennek a nehézségnek legfőbb oka a kétféle, egymással szöges ellentétben álló kép, amelyet részben számos vele foglalkozó könyv, részben a róla szóló közkedvelt rockopera rajzol. Míg könyveink nem egyszer véreskezű uralkodónak mutatják be, aki felnégyeltette vagy megvakíttatta ellenfeleit, adddig a rockopera széplelkű emberként kezeli, aki senkinek sem akar ártani, és csak környezete befolyására vállalja az uralkodással szükségszerűen velejáró keménységet és szigort. E két kép közül melyik az igazi? Kegyetlen király volt-e, vagy bizonytalankodó, mások által irányított ember? Egyik sem! Trónra lépése első percétől kezdve világosan tudta, mit akar elérni, kitűzött céljai közül egyikről sem mondott le, s ezek elérésére mindig csak olyan eszközöket választott ki és alkalmazott, melyek összhangban álltak az örök erkölcsi renddel. Uralkodását az igazságosság, a bölcsesség, a határozottság, a békeszeretet és a jóság jellemezték. 1. Rex iustus, az igazságos király ítélethozatalaiban sosem játszott szerepet a harag vagy a bosszúállás szelleme, csak az a szándék vezette, hogy a megsértett jogrendet helyreállítsa, alattvalóit pedig azoknak a törvényeknek betartására késztesse, amelyek a saját és az egész magyarság érdekeit szolgálták. Míg apjáról joggal írta a krónikás, hogy kezéhez sok vér tapadt, a hatalmával szembeszegülő törzs- és nemzetségfők vére, István, a békeszerető király csak a legritkábban rendelt el kivégzést. A régi társadalmi rendszer visszaállításáért és az uralom megszerzéséért ellene támadó Koppányi kénytelen volt lefejeztetni és felnégyeltetni, hogy ezáltal rettentse el ellenségeit egy újabb testvérvért ontó háború kirobbanásától. A pogánysággal rokonszenvező s életére törő Vazult és összeesküvő társait nem a megérdemelt halálbüntetéssel sújtotta. Szemük elvétele által életüket kímélte meg. A lázadó erdélyi Gyulával még irgalmasabban bánt. Nemcsak 66
