Szolgálat 80. (1988)

Az egyház szava - Életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben (Sz.)

hogy az Egyház minden tagja meghívást kapott az életszentségre, minden megkereszteltnek válaszolnia kell a jegyes Krisztus kimondhatatlan szere- tetére. Jóllehet az Egyház hierarchikus szerkezettel rendelkezik, minden teljesen a tagok életszentségéhez van rendelve. Ebből a szempontból Mária mindenkit - papokat, püspököket - megelőz az életszentségben. A történelem minden korában - üldözések, nehézségek, hátrányos megkülön­böztetések ellenére - számos keresztény nő az életszentség ragyogó példáját mutatta fel, így megvalósította az Egyház lényeges küldetését. Végsősoron - hangsúlyozza a Pápa a dokumentum vége felé - a legfontosabb a szeretet, ezért a női méltóságot is az első és legfőbb parancs, a szeretet mértékével kell mérnünk. Minden isteni adomány - karizma - közül a legnagyobb a szeretet, ahogy Pál hirdeti a szeretethimnuszban. A nő méltóságát az a szeretet tárja fel, amelyet nőisége miatt kap és amit ő maga ad. A szeretet rendje a személyek közötti rend, mert a szeretet a személy ontológiai és etikai követelménye. A nő csak úgy találja meg önmagát, ha szeretettel adja magát másoknak: ez a következménye annak, hogy Isten képmása (miként a férfi), ez a személy hivatásának etikai távlata. A nő Krisztus Lelkében felfedezheti nőisége teljes jelentését: őszintén oda­ajándékozhatja magát és így megtalálhatja önmagát. Szabó Ferenc "ÉLETETEK KRISZTUSSAL EL VAN REJTVE AZ ISTENBEN" (Kol 3,3) A pápa írása 1988. május 22-én minden paphoz, szerzetesnőhöz és szerzeteshez cí­mezte a Szentatya levelét. Milyen szándékkal? Maga nyilatkozik: "írásommal segítséget kínálok fel elmélkedéseitekhez, hogy tudato­sodjon bennetek a szövetség... Szeretném ugyancsak kifejezni a szeretetet, melyet táplál veletek, hivatásotokkal és küldetésetekkel szemben az Egyház..." A pápai sorok még a Mária-évben kerültek papírra. Feltűnik ez már a fejezetek címeiben is: Máriával szemléljük hivatásunk titkát, Máriával vizsgáljuk Istennek-szenteltségünk titokzatosságát, Máriával mérlegeljük különleges apostolkodástokat. Miben rejlik a pap, szerzetesnő és szerzetes hivatása? - így fogalmaz a pápa: "Mielőtt a hivatás az egyén szívét megihletné és magára öltené a személyes választás és döntés alakját, utal Isten elhatározására, amely megelőzi az emberi igent. Erről szólt Krisztus apostolainak búcsú­beszédében: ’Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket’ (Jn 15,16)... Amikor Krisztus kiválasztott és felszólított: ’Kövess 51

Next

/
Oldalképek
Tartalom