Szolgálat 80. (1988)
Legyetek mindnyájan egy
LEGYENEK MINDNYÁJAN EGY Jézus elvárása parancs (vö. Jn 17,21),aely mindennap ismételt megvalósításra vár. Egyszerinekirugaszkodás nem elég. Azért sem, mert a cél emberfeletti: az Atya és a Fiú közötti egység mintázása. Csak ez az igazi, teljes, minden más egység pedig viszonylagos, töredékes. De még ennek a megvalósítása is tennészetes akadályokba ütközik: emberi végességünk és gyarlóságaink sorozatába. Mögöttük pozitív erők húzódnak meg: megőrizni és továbblépni. Egyik nélkül sem élhetünk. A szélsőség viszont bomlasztója egységünknek. Ha a megőrzés elfojtja az előrelépést, akkor - a szokásos szóhasználat szerint - tradicionalistákról, integralistákról beszélhetünk. Nem újdonság ez. A reformáció hatására pl. megerősödött a megőrzés igénye a katolikus egyházban mint védekezés a széthullástól. Az egység egyformaságot jelentett. A hit a világosan meghatározott tanításba burkolózott. Szállóigéi: egyetlen jog ugyanazon nyelv (latin), egy filozófia és teológia. A mai Róma szerintük túlzottan haladó. Ilyen a "sekrestye-katonák elit csoportjának" (Blondel, 1904) lelkülete. Ha kizárólagos célunk az előrelépés, akkor a korhű, haladó jelzőkkel takarózunk. A tradíció elé helyezzük a pozíciót: egyéni álláspontunkat; a teológia helyébe ültetjük az emberi észjárást: pszichologizálunk és szociolo- gizálunk; a hit trónjára a vallásos megtapasztalás kerül; minden erkölcsi normánál engedményeket teszünk, hogy "megőrizzük a tömegeket". Rómát konzervativizmussal vádoljuk. Mindkét lelkiség azután az engedetleneket - a másképp gondolkodókat - kiűzi az Egyházból, ahelyett, hogy - az evangélium szellemében - a 99 után menne (Jn 10,1-16). Egységünket a két erő párhuzamos jelenléte biztosítja: Csak a hagyományra épülhet a keresztény jövő, Péter sziklájára Krisztus misztikus testének egysége. Nem "egyközpontúságra", hanem "többközpontúságra" (H. Fries), nem egyszínűségre, hanem sokrétűségre, nem húzunk ugyanazon kalapot mindenki fejére, hanem felvirágoztatjuk a helyi kultúrákat. Az eltérések eközben "kiengesztelt különbözőségek" (Fries- Rahner). Egymásra támaszkodunk, kiegészítjük egymást az együttműködés és kölcsönös eszmecsere által. Minél behatóbban foglalkozunk János evangéliumával, annál inkább felismerjük annak sokatmondó mélységét. Németh József jezsuita professzor koncerthez hasonlítja János művét: a jelek világosak, de az alkotás értelmét, a kegyelem valóságát a szellem tátja fel. A Jézussal való egységről és ennek keresztény életünkre való kihatásáról olvashatunk. Lukács László piarista, a Vigília főszerkesztője a kezdetekre megy vissza: milyen az egység Krisztus tervében és milyen volt az ősegyház gyakorlatában. A II. Vatikáni Zsinattal szentségekre alapuló testvériséglek (PO 8) képzeli el 3
