Szolgálat 80. (1988)

Tanulmányok - Cserháti Ferenc: Alakulatok sokasága... egységében

színhelye. Itt kell a krisztushívőknek egymást meglátni, egymással szót váltani és mindannyiuknak vállvetve dolgozni. Valóban csak a plébánián alakulhat ki igazi keresztény közösség, amelynek sokszínűsége ellenére is egy a szíve-lelke Krisztusban. Ennek kiművelése elsősorban a plébánosra nehezedik. Az egyház- községben ő az egység jele: összetartó zárókő, az élő kövekből épült temp­lom díszes boltívének közepén. Mit tehet az egység érdekében? Villantsunk fel pár ötletet. Előszöris mindig és minden körülmények között munkálja tudatosan Krisztusra, mint szegletkőre alapozott, de mégis a széthullás állandó veszélyétől gyötört művét. Néhányan ezt úgy próbálják elérni, hogy közös vacsorát, olykor kirándulásokat szerveznek az egyháztanács tagjaival és a plébánián működő csoportok vezetőivel (üzemi kirándulás), vagy hétvégi konferenciára utaznak velük, amelyen aztán megtárgyalják az elmúlt év sikereit és kudarcait, s ugyanakkor új terveket szőnek a jövőt illetően. A hétvégi lelkigyakorlat megszervezése (péntek estétől vasárnap estig) már komoly adottságokat igényel. Különösen közkedveltek napjainkban az évente megrendezésre kerülő közös egyházközségi zarándoklatok és kirándulások. Eredményességük a közösség szempontjából nem lebecsülendő. Ismerek nagyobb központban dolgozó plébánost, aki fizetett munka­társait minden héten megadott időben rendszeresen összegyűjti és kötetlen formában egy-két órát elkávézgat velük. Ilyenkor számukra még a munka sem lehet fontosabb az együttlétnél; tilos minden szakmai téma, és senki sem hiányozhat. A közös rendezvények mint pl. az egyházközségi majális az adott­ságoknak megfelelő helyen, leginkább a templom vagy a plébánia udvarán, de a közeli réten vagy hegyen is, farsangi bál, kabaré est, karácsonyi ünnep­ség vagy passiójáték a plébánia színpadán vagy valamelyik kultúr- helyiségben ugyancsak egységet kovácsoló erőket mozgósítanak. Ilyenkor még a "távolállók" is eljönnek, és nem érzik idegeneknek magukat. Alkalom a találkozásra, egymás közelebbi megismerésére és a párbeszéd felvételére. A szülői értekezletek az elsőáldozók és bérmálkozók szüleinek rész­vételével ugyancsak erősítik az összetartozás szellemét. Ebben a vonatkozásban sem feledkezhetünk meg a plébániai értesítőről, körlevelekről, amelyet negyedévenként minden családhoz - mondjuk - fiataljainkkal eljuttatunk. Értesítőnk lehet pl. egy 12-16 DIN A 5-ös oldalból álló füzetecske. Külön világiakból álló szerkesztőbizottsággal rendelkezik, s legalább féléves programot közöl. A közösség eseményeiről tájékoztat, lelkipásztori célzattal, és még a "rázós" témáktól sem retten vissza. A jól szervezett, különböző egyházi csoportokkal tevékenykedő egyház- községeket gyakran fenyegetik a kis csoportok szektás és különcködő törekvései. A tagok jól érzik magukat a saját kis egyházi csoportjaikban, de a nagy közösség, amelynek sejtjeit képezik, már kevésbé vagy alig érdekli 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom