Szolgálat 79. (1988)
Halottaink - Kühár János (Bíró Mihály) - Szedák Gyula S.V.D. (Domonkos László)
nem váratlanul. Istenben bizakodó lélekkel fogadta a halált. Kívánságára Pusztaszabolcson. szülei mellé helyezték testét nyugalomra. Ruzsik Vilmos C.M. KÜHÁR JÁNOS (1901 -1987) Felsó'szölnökön volt plébános a szombathelyi egyházmegyében. Magyarországon az egyetlen vend (szlovén) pap volt. Idős kora létére mindig közénk, a fiatalok közé jött tanulni az új idó'k szavát, üzenetét. Kivételes, nagy egyéniség volt. Ez év augusztus végén ismét együtt voltunk - immár 20 év óta - a pannonhalmi lelkigyakorlaton. Vidám volt, kedves, friss. 87 éve nem látszott meg rajta. Fegyelmezett életet élhetett. A lelkigyakorlaton az utolsó estén egy filmet mutattak be nekünk a bencés atyák: Én is jártam Isonzónál. Nem volt ott János bátyánk. Másnap, már hazafelé menet kérdeztem: János bácsi, nem láttalak a vetítésen. Ezt felelte: Csütörtökön nekem 8-9-ig szemtségimádási órám van, ott voltam. Elszégyelltem magam. O, a 87 éves pap engesztel, vagy talán papi hivatásokért könyörög. Szept. 6-án, elsó'vasámap kivonult az oltárhoz: meghajtotta magát és összeesett. Esés közben a homlokát is beverte. Úgy látszik, az oltárnak esett. A templomban, hívei szemeláttára halt meg. Az utolsó leheletig Urát szolgálta. Igazi szép, papi halál. Biró Mihály P. SZEDÁK GYULA S.V.D. (1924-1987) Monokon született és tizenkét éves korában, mint kis diák került kapcsolatba az Isteni Ige Társasággal. 1944-ben tette le első fogadalmait, 1950-ben pedi pappá szentelték. Teológiai tanulmányainak utolsó évét már St. Gábrielben, az osztrák rendtartomány mödlingi központjában végezte. 1952-ben Argentínába küldték misszióba. Hat éven keresztül középiskolában tanít, majd közvetlen lelkipásztori munkában tevékenykedik. 1972 és 1982 között Jugoszláviában, főként Újvidéken működik. Mivel nem kapja meg a végleges letelepedési engedélyt, visszatér Argentínába, illetve Uruguayija. 1987 augusztusában csak pár napra ment át Buenos Airesba. hogy magával vigye holmijait új munkahelyére. Montevideoban bíztak rá egy plébániát. Nehéz terület volt, mivel elődje a "tupumarok" (uruguayi gerilla csoport) papjaként működött. Az érsek egyúttal kinevezte P. Gyulát (az argentinok legtöbbször keresztnevükön szólítják papjaikat) magyar "nemzeti káplánnak" is. Mivel lengyel rendtársa hivatás-toborzással is foglalkozott, legtöbbször P. Gyula maradt egyedül a plébánián. Augusztus 15-én. amikor társa visszatért nagyon rossz állapotban találta. Gyula mondta neki: úgy érzi, valami daganat van gyomra bal-felén. Először egy ottani kis kórházba vitték, ahonnan azonnal Buenos Airesbe utalták át, mivel ott jobb a kórházi felszerelés. Augusztus 28-án este érkezett az argentínai kórházba. Másnap már fel is kerestem, a rózsafűzért imádkozta. A hátralévő részt együtt mondtuk, de ő csak pihegve. - Lép rákja volt. Sem betegsége alatt, sem azelőtt soha nem panaszkodott. Tudta, hogy betegsége halálos, csak azt hajtogatta, hogy jobb lesz odaát. Vasárnap újra bementem hozzá, nagyon gyengén volt. Kérdeztem, írjak-e az édesanyjának? A^t válaszolta, hogy már megírta neki, milyen beteg. Kedden este, amikor hazatértem lelkipásztori munkámról, jött Gyula atya halálának híre. Temetési miséjén harmincán koncelebráltunk. Én végeztem a temetési szertartást a tartományfőnök kérésére. Hangom meg-meg csuklott: több, mint ötven esztendeje ismertük egymást. Gyula atya számára az elöljáró szava mindig Isten szavát jelentette. Láttam, amint templomépítés közben hordta a cementes zsákokat.Vele együtt örültem, amikor megmutatta a befejezés előtt álló macachíni gyönyörű templomot. Élete imádság és munka volt. Domonkos László S.V.D. 93
