Szolgálat 79. (1988)
Tanulmányok - Szabó Ferenc: Testben való létünk
él; a végesség és a bűn korlátái között tevékenykedik (Félreértés ne essék: a test nem azonos a bűn forrásával!). Mint már mondottuk, vállalnunk kell az emberi állapotot, testünket, természetünket, végességünket, mindazt, amit a születéssel (teremtéssel) kaptunk, és szabadon befejezve teremtésünket kell megvalósítanunk: emberi és keresztény hivatásunkat. Az isteni Ige, aki a megtestesüléssel magára vette az emberi állapotot minden korlátozottságával együtt (a bűnt kivéve), példát mutat arra, hogyan szenteljük meg a világot. "Voluit mundum consecrare...”, meg akarta szentelni a világot, olvassuk a régi karácsonyi martirológiumban. A világ megszentelése Ma, a szekularizálódás idején anakronisztikusnak hangzik, ha valaki a világ megszenteléséről, vagy a földi valóságok - a test, a szerelem, a játék, a sport, a szórakozás, a szabadidő, a technika, a munka stb. - megszenteléséről beszél. Pedig ez a feladatunk, csak helyesen kell értenünk a megszentelést. Nem szakralizálásról van szó, ami azt jelentené, hogy a lét és az élet bizonyos területeit kivonjuk a "profán" használatból, hogy Istennek szenteljük. A Zsinat elismerte a világ, a természet és általában az evilági valóságok (tudomány, gazdaság, kultúra) jogos autonómiáját. A "világi" világ követelése jogos, hiszen a Teremtő, amikor létrehozta a világot és a dolgokat, illetve megadta mindennek a saját törvényszerűségét, azt akarta, hogy ezek a valóságok önállóak legyenek. A transzcendens ( = teremtő) okság nem azt jelenti, hogy Isten állandóan belenyúl a világ folyásába, hanem a "felfejlődő" és önmagát állandóan túlszárnyaló világ és benne az ember, Istentől függve (a létben, tehát a Létforrásból merítve az állandó teremtés folyamán) önnönmaga teszi magát önmagává. Teilhard de Chardin tömör kifejezése szerint: "Dieu fait se faire les choses", Isten "teremtőkké", cselekvőkké teszi a dolgokat és az embert. A filozófia (teremtésből folyó) megfontolásait ki kell egészítenünk a krisztusi megváltás (üdvösség) távlatával. Az új teológia és nyomában a Zsinat elutasítja az ún. "tiszta természet" (natura púra) hipotézisét. De facto, ténylegesen olyan világban élünk, amelyet Isten Krisztusért és a mi megistenülésünkért teremtett: minden Krisztushoz van rendelve, a bűnbeesés után is minden az üdvösség "szférájába" tartozik, - rendeltetésénél fogva. A világ az üdvösség drámájának színtere, s majd követi az embert a megdicsőülésben, ahogy Szent Pál hirdeti a Római levél 8. és a Korintusi levél 15. fejezetében. A Gaudium et Spes kezdetű zsinati konstitúció leszögezi: "A keresztények ne gondolják azt, hogy az emberek leleményességéből és erejéből született alkotások szemben állnak Isten hatalmával, vagy azt, hogy az eszes teremtmény mintegy vetélytársa a Teremtőnek. Éppen ellenkezőleg: meggyőződésünk, hogy az emberiség sikere Isten nagyságát mutatja és az ő titokzatos elgondolásainak a gyümölcse. Minél nagyobbra nő azonban az ember hatalma, annál szélesebb körre terjed ki az egyének és közösségek felelőssége. Kitűnik 8
