Szolgálat 79. (1988)
Könyvszemle - H. Schwan - W. Filmer: Verzichten lernen (Baranyi Imre)
1. Szembenézni a korszellemmel. "Ha fenn akarjuk tartani sűrűn lakott és forrásszegény országunk jólétét, rendkívüli erőfeszítésbe: tárgyismeretbe, alkotókészségbe, szorgalomba és aszkézisbe kerül... Egy meghatározott lemondást különösen a lelkedre kötnék: Mondj le aról, hogy a korszellemmel ússz!" - kéri K, Steinbuch, a hírközlés- feldolgozástan professzora (192.o.). 2. Másokért lemondani érdekeinkről. "Lemondás számomra annyit jelent, mint önként háttérbe helyezni saját lehetőségeimet, hogy mások életben maradhassanak, a jövő nemzedékek is boldogulhassanak, és mi is másképp élhessünk" - hangsúlyozza A. Müller, a Német Parlament tagja (135.0.). 3. Megosztani javainkat. "Magával ragadott a ’megosztás’ gondolata. Ezt az elvet helyeztem magamnak a lemondás és önmegtagadás helyébe... Szoros kapcsolatban áll ezzel az igazságosabb világ; a szeretetben, igazságban, igazságosságban és békében eltöltött élet vágya" - szögezi le J. Homberg, a Német Katolikus Ifjúság Szövetségének volt elnöke (96.0.). Kétségtelen, hogy van, amiről lemondhatunk, de mindenről mégsem: 1. A szerzők megneveznek dolgokat, amiről lemondhatnánk. A következő tíz fordul elő leggyakrabban: az autó (30 személy), a táplálkozás bősége (21), a tévé (18), drága ruhák (15), költséges utazások (14), luxus-lakás (13), alkoholfogyasztás (12) dohányzás (11), videóberendezés (11) és az elektromos készülékek a lakásban (10). 2. Semmiképpen sem mondhatunk viszont le szabadságunkról. "Isten szabadságra teremtette az embert!" - hirdeti II. János Pál pápa (195.0.). Hogyan tanulhatjuk a lemondást és ön megtagadást? - Szerzőink nagyon gyakorlatias és követhető tanácsokkal szolgálnak: 1. Fékezzük az anyagiasságot. "Az igazi lemondás tulajdonképpen önkéntes áldozathozatal... Lemondást tanulni eszerint: elsősorban a korlátozás készségét, majd ezután a társadalmilag értelmes áldozat méltányolását, egyszóval az áldozatkészség gyakorlását jelenti. Mindennek szerintem a ’vasalt materializmus’ leküzdéséhez kell vezetnie, illetve az idealizmus bizonyos formájához" - tanácsolja J. Müllemann a külügyminisztériumból (131.o.). 2. Ne hamarkodjuk el a vásárlást. "A következő eljárást dolgoztam ki magamnak: Miután meggyőződtem egy bizonyos dolog szükségességéről, várok egy évet a vásárlással. Ezzel nemcsak sok pénzt takarítottam meg és mentesültem számos bosszúságtól, a tárgyak egész sorozatát nem szereztem be. Egy év után már egyáltalán nem hiányoztak... Nem lábatlankodnak neked is olyan dolgok, amelyek jóval kevesebb mint egy évig voltak csak ’hasznosak’ vagy szereztek neked örömet?" - kérdezi A. Mechtersheimer, a Békekutatóintézet vezetője (124.o.). 3. Gyakoroljunk minden nap. "Engedelmükkel megkísérlem elmondani önöknek, milyen apró lépésekre szántam el magam: - A városi közlekedéssel utazom, amikor csak ez lehetséges, és nem autómmal. - Ha a füst zavarna valakit a társaságban, lemondok a dohányzásról. - Megpróbálok minden költséges reprezentációt kerülni, hivatalos és privát körömben. - Fizetésem egy részét már előre jó célokra fordítom, pl. a fejlődő országok (Kenyeret a világnak!) vagy a keleti országokban élő családok javára, akik nehezen szerzik meg az élet szükséges eszközeit... - Nagyvárosi lakásomból laköltöztem kisebbe, mert a tágas lakásokra sürgősen szüksége van a gyermekekben bővelkedő családoknak a városban... - Tiszteletbeli munkákat vállalok, amiért nem jár fizetés, s másokat is buzdítok erre..." - tudósít T. Schober, az ev. egyház diakónusi szolgálatának elnöke (176.o.). Könyvünk nagyon alaposan dolgozta fel a lemondás égető kérdését. Az olvasó sokat nyer vele. , Baranyi Imre 86
