Szolgálat 79. (1988)
Tanulmányok - Szentmártoni Mihály: Önmegtagadás a lélektan tükrében
A magányról ritkábban elmélkedünk, talán azért, mert ma mindenki a magányosságtól retteg. Csakhogy ez a két élmény nem azonos. A magányosság tényleg negatív érzés, a "nincs emberem" réme. Ezzel szemben a magány önként vállalt állapot, amelyben az ember megéli, hogy Isten előtt és lelkiismerete előtt már nincs helye a másokra való hivatkozásnak: miként mindenki egyedül születik és egyszál magában hal meg, úgy bűnösségünk megélésében is csak egyedül állhatunk Isten előtt. Valahogy úgy, mint a házasságtörésen ért nő: maga maradt vádlói közepette az Ur Jézus előtt a porban. Nem vádol senkit, pedig valószínűleg cinkosai is ott hangoskodtak vádlói között; nem hivatkozott sem elhibázott gyermekkorára, sem a szülői szeretet hiányára, amint ezt sok mai ember szívesen teszi. És éppen ebben a magányban hallja a felszabadító szót: "Én sem ítéllek el!" Nincs szándékunk moralizálni, de idekívánkozik a kérdés: Talán azért nincs bennünk több életkedv, mert elfelejtettük a magány értékét? Ezek után nem is annyira intellektuális, hanem ösztönös szinten (létezik vallásos intuíció is!) akaratlanul is megfogalmazódik bennünk a szentpáli kérdés: "Mit kell tennem?" - íme a válasz: Pozitív gyakorlatok Pozitívoknak nevezzük őket, nem tartalmuk, hanem irányvételük kapcsán. Közvetlen gyakorlatoknak is nevezhetnénk őket, mert céljuk az, hogy egyszerűen növeljék bennünk az Isten iránti szeretetet. Egyik közös vonásuk pedig az, hogy a szeretet gyarapítását a megismerés útján viszik előre. 1. Az elmélkedés és szemlélődés célja, hogy minél jobban megismerjük Istent és Jézus Krisztust. Alapvető lélektani igazság, hogy minél jobban ismerünk egy szeretett lényt, annál jobban szívünkbe zárjuk. így vagyunk a lelki élettel is: minél jobban belemélyedünk Jézus Krisztus titkába, életébe, lelkivilágába, annál jobban szeretjük őt. Van ennek a megismerésnek még egy aszkétikus szerepe: életben tartja a Krisztus-követés vágyát. Hogy miről is van szó, azt talán könnyebben megértjük egy evangéliumi példán. A tanítványok egy alkalommal arra kérték Jézust, tanítsa meg őket imádkozni. Ékkor oktatta őket a Miatyánkra. Mi késztette az apostolokat arra, hogy ilyen kéréssel forduljanak Jézushoz? Érdekes körülményre figyelhetünk fel néhány sorral az esemény leírása előtt: Jézus az éjt imában töltötte, mondja Szt. Lukács. A tanítványok figyelték, és megszületett bennük a vágy, bárcsak ők is így tudnának imádkozni. Hasznos tehát elmélkedve olvasni az evangéliumot oly módon, hogy egyenként megfigyeljük Jézus erényeit: hogyan bocsátott meg, hogyan vállalta a keresztet, hogyan szerette övéit stb. Mindaddig, amíg bennünk is föl nem ébred a vágy: bárcsak mi is így tudnánk szeretni, 33
