Szolgálat 78. (1988)
Eszmék és események - Kövek az oltáron (H. A. Höntges)
azonban nem kívánok tudományos értekezést írni, csupán el szeretném mondani azt, amit ezzel kapcsolatban átéltem. Megtapasztaltam ugyanis, hogy hogyan fejezhetjük ki örömünket a megtéréskor: miként válhat ünneppé a bűnbánat és a kiengesztelődés, s nem lesz csupán elszenvedés. Nagyhét szerdáján történt. Hat tizenéves (pontosabban: 16 évesek) a bűnbánat ünneplésére hívta meg a plébánia híveit. A templom bejáratánál mindenkinek egy kövecskét, kavicsot adtak. A szertartás folyamán a résztvevőiekéi átgondoltatták, hogy milyen is a kő: kemény, éles, szúró... De nemcsak olyan kövek vannak, amiket az ember a kezébe vehet. Kővé válhatnak a szavak is, hiszen naponta mint köveket hajigáljuk ezeket egymásra, amikor elönt a harag és agresszivitás tölti el bensőnket. Ha ilyen esetben keresztezi valaki az utamat, akkor röpülnek a szavak, zuhog a kőzápor. "A kő - mondotta egyik lány - lehet szép, de élete nincs. Sok dolog tűnhet szépnek, de élettelen mint a kavics. Még a jámborság is szépnek látszhat, bár régóta megkövesedett. Ez a folyamat lassan megy végbe, kívülről még minden élőnek tűnhet." S folytatta: "Jámborságomat éppúgy elveszthetem mint a barátságot. Mások felé még barátként beszélünk egymásról, sőt még annak is gondolhatjuk magunkat. Valójában azonban a másik nem igen jut eszembe, egyre ritkábban találkozunk, és a végén már a telefonszámára sem emlékszem. Ha pedig összefutunk, kapcsolatunk már nem a régi. így mehet veszendőbe a jámborság is. Hosszú ideig tűnhet még szépnek, de ilyenek a kövek is." A megfontolás után János evangéliumából felolvasták a fejezetet, ahol az írástudók és a farizeusok Jézushoz vezették a házasságtörő asszonyt, hogy megerősítse halálos ítéletüket: "az ilyet meg kell kövezni" (Jn 8,5). Mit mond erre Jézus? Ha a megkövezés ellen beszél: saját sorsát pecsételi meg. Ha mellete foglal állást: többé senki sem fog hinni jóságában. Hoszszú csend következett. Majd egyik vádló a másik után a földre ejtette a követ a kezéből. Minden leejtett kő saját bűnösségük beismerését jelentette. Ezután a fiatalok felkérték a résztvevőket, hogy a padokból jöjjenek az oltár elé s ott ejtsék a földre a követ - bűnösségük beismerésének jeléül. Ritkán gyakorolt rám ilyen mély benyomást a bűnök megvallása: a hosszú processzió csendjét csak a földre hulló kövek tompa zuhanása törte meg. A következő lépésre gyönyörű szimbólumot gondoltak ki a fiatalok: mindenkinek, aki a kövét a földre ejtette, egy szál fehér rózsát ajándékoztak. Sokan mélyen megrendültek: mekkora figyelmesség, milyen gyönyörű rózsa! 92
