Szolgálat 78. (1988)
Tanulmányok - Puskely Mária: Hithirdető a "magyar Afrikában"
kolaszolga konyhájában készítettem elő az első szentgyónásra és szentáldozásra. Megható volt a nagyhét, mikor még 60-70 éves bácsik és nénik is elcsoszogtak a templomba (értsd: az iskolaépületbe). Kora hajnalban indultak, estefelé visszajöttek, s akkor még részt vettek a keresztúti ájta- tosságon. Hogy szerettem volna ezeket a csendes, névtelen hősöket megmutatni azoknak a katolikusoknak, kiket egy negyedórányi távolság, kis eső, szél vagy erősebb napsütés oly könnyen visszatart a szentmise hallgatástól! A ,prédikációk’ hallgatásában még mindig hihetetlenül figyelmesek. S milyen helyesek, mikor tapasztalt hibáikat ostorozom! Megértéssel bólogatnak, és sokszor belekiabálnak: ,Úgy van, jól mondja a drága lélek!’ A kánai menyegzőt tárgyaló evangélium magyarázata közben arról is beszéltem nekik, hogy a jó Isten nem veszi zokon, ha szórakozunk, de ha sok bort isznak, az már bűn, és nagyon csúnya dolog is, mert ilyenkor az ember igazán hasonlít egy kis állathoz, melyet magyarul úgy hívnak, hogy malac. Erre az egyik őszbeborult bácsikám rácsap a padra, s megértő hangon ezt mondja:,Tessék mán azt mondani, hogy disznó!’... Bortermő vidék lévén, híveimnek gyakran lenne ivásra alkalmuk, s hála Istennek, mostanában már nagyon ritkán akad köztük olyan, ki kelleténél többet iszik. Egyszer a káromkodás utálatosságát ecseteltem előttük, s kértem, hogy se maguk ne tegyék, se másoknál ne hagyják megintés nélkül. ... Örömmel mondhatom már most, hogy kiterjedt birodalmam legnagyobb részén még a férfiak is csak néha sértik meg Isten nevét. Ha valamelyik mégis megteszi, akkor eljön hozzám, bevallja és kér, hogy szidjam meg érte. A szenvedő Jézus iránt különös szeretettel viseltetnek. Néha még legény fiaim is könnyezve hallgatják végig (a keresztutat). S milyen mélységes lélekből szakadt fel a stációk éneke, hogy átérezték: az ő bűneik is segítették keresztre feszíteni a szeretet Istenét! Mennyi szeretetből, bűnbánatból fakadt könny hullott híveim szeméből nagypénteken, mily buzgón végezték a szentségimádást, pedig a legtöbb még soha sem látott imádásra kitett Oltáriszentséget! Véget nem érő bájos dolgokat mesélhetnék el első gyónás- és áldozáshoz készülő gyermekeimről. Magyarázataim előtt mindig kértem a gyermekek szerető szívű Barátját, hogy én csak eszköz legyek, s Ő beszéljen. A jó Mester meghallgatott. Szavai simogatták, melengették, formálgatták a las lelkeket, úgy, hogy nemegyszer igazán hősi önmegtagadással győzték le eddigi hibáikat, s igyekeztek minél több erényvirágot szerezni, hogy Jézuska örömmel térjen be szívükbe. 62
