Szolgálat 78. (1988)
Tanulmányok - Fila Lajos: Eukarisztia és megváltás
A megváltó jelenlét Az Úr Jézus személyében tökéletesen megvalósult az "Emmanuel" ígérete, Isten és ember egysége a "Fej" szintjén. Az apostolok mégis elárvultnak érezték magukat, amikor az Űr Jézus a mennybe ment. Sőt, a földi életében is tudatában voltak, hogy részükről áthidalhatatlan a távolság köztük és az Úr között. Ezt a kafarnaumi százados így fogalmazta meg egyszer s mindenkorra: "Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj..." (Lk 7,7). Feltámadása után az emmauszi tanítványok kifejezetten azt kérték, ami az Emmanuel túláradása, a Fej jelenléte a tagokban, s amit az Úr Jézus megígért és az eukarisztiában megadott: "Maradj velünk..." (Lk 24,29). Ez az együttlét - horizontális horderejét tekintve - az ő személyében fennálló egység kiáradása minden ádámfiára és az egész világra. Vertikálisan pedig átjárja egész létünket és mindenünket. Az eukarisztikus jelenlét elsősorban tehát azt a sebet orvosolja, amelyet a bűn létünk alapjában ejtett, amikor sátáni sugallatra önmagunkban kerestünk támaszt esendőségünkre. Az egzisztencialista bölcselet jól kielemezte a szorongás, az "Angst" jelenségét, amely létünk alaphangulata, öröklött szennye. Erről beszélt az Úr Jézus is, amikor tiltotta az aggodalmat: "Ne aggódjatok...!" (Mt 6,25). Krisztus jelenléte az eukarisztiában kezeskedik arról, hogy Isten nem hagyta el a világot: vele egyesülve úrrá lehetünk minden szorongáson. A megváltó áldozat Adám bukása igazi egzisztenciális sorsforduló. Az Istennel való hadiállapot megpecsételte sorsunkat: teljes vereséget, halált okozott. A halál végső jelentése pedig az ítélet: annak kinyilvánítása, hogy nem az ember az élet ura, amivé magát tenni akarta a bűn lázadásában. Létünknek ebbe a közegébe jött az Isten Fia, és vállalta az egységet velünk. Ádámtól származott emberré lett. Ezzel a puszta ténnyel megtette megváltásunk első lépését, mivel megtestesülésével ártalmatlanná tette sorsunkat, a halált. Jézusnak ugyanis ez nem árthatott végérvényesen, mert ő egy személyben az Élet is. A velünk való egysége révén mi is részesedhetünk isteni életében, - bár puszta kegyelmi tényként - a halál adóssága bennünk is ártalmatlanná lett, mert őbenne új életet kaptunk: isteni életet. Krisztusnak ez a velünk való egysége a megtestesülés tényén túi az ő személyes műve is, amit szabadon vállalt, nem kötelezettségből. Ezt nyilvánította ki az utolsó vacsorán, amikor fölajánlotta életét az Atyának értünk: "Értük szentelem magamat..." (Jn 17,19). Vállalta a már eldöntött kereszthalált. Benne adta áldozatul önmagát, testét és vérét az Atyának értünk és helyettünk váltságul, hogy eltörölje adósságunkat. Szent teste és vére szentsége - valóságának jelenlétén túl - tehát az ő áldozatának is szentsége. Elsősorban ő vállalja az egységet velünk és ezzel vált meg minket az új életre. 56
