Szolgálat 77. (1988)
Eszmék és események - A tabernákulum előtt (Alexia)
a mi egyházközségünk életében is. A világegyház nemcsak közel került hozzánk, de itt volt közöttünk; mi alkottuk egyik élő sejtjét, sötétbőrű diakónusunkkal együtt. Aterelong, püspöke utasítása szerint, a diakónussá szentelése után visszatért hazájába, hogy a papszentelésig segítkezzék a lelkipásztori feladatokban. Mivel tudtuk, hogy nem látjuk viszont, előre átnyújtottuk a plébánia ajándékát jövendő „örökbe fogadott“ papunknak: egy teljes mise-bőröndöt, minden kellékkel, amit majd használhat, ha az őserdőt és a végtelen utakat járja, mint Krisztus papja. Meghatottan vette át diakónusunk ezt, a sok kis adomány által lehetővé vált nagyértékű „útravalót“ itteni híveitől. Egy évvel később, 1984. augusztus 5-én papszentelés Afrikában! Plébániánk három tagja volt jelen, mindannyiunk nevében. Felejthetetlen élményekkel gazdagodva jöttek haza, és egész egyházközségünkben tudatosult, hogy nemcsak afrikai papunk van, hanem az ő plébániája is hozzánk tartozik. Ez a plébánia, ahová Aterelong küldetése szólt, nem hasonlítható össze az itteniekkel. Az őserdők és homoktenger között 57 faluért felelős. Kb. két hónapba telik, amíg gyalog megteszi a körutat az összes hívő községbe. A falvak néhány száztól néhány ezer lakosúak. Plébánosuk nemcsak papjuk, hanem orvosuk is. Mert orvos 150 km-es körzeten belül nincs is. Mi el sem tudjuk képzelni, milyen nehézségekkel küzd meg fiatal papunk. De az Úr kegyelme vele van. Mi pedig megtapasztaljuk, hogy messze Afrikában testvéreink vannak, akik tudnak rólunk, imádkoznak értünk. Már nemcsak Aterelongot, hanem a reá bízottakat is belefoglaljuk imáinkba, mert amennyire tőlünk telik, ezeket a testvéreinket is gondjainkba kell vennünk. A Világegyháznak egy kis része tehát közöttünk él, mi pedig őnáluk, a „család“ nő és immár elválaszthatatlanok vagyunk. Mint a vízbe esett kő, egyre nagyobb köröket húz, mert az ilyen módon elindult folyamat nem áll meg. 1982 óta egész esperesi kerületünk — egy másik világrészen — hasonló feladatot vállalt magára. De erről majd egy másik alkalommal próbálok beszámolni. Most csak még egy elgondolkoztató tényt szeretnék megemlíteni. Mint már kezdetben írtam, plébániánk területén sajnos már negyven éve nem volt papi hivatás. 1980 őszén fogadtuk örökbe afrikai papnövendékünket. 1981 őszén pedig egyházközségünkből egy fiatalember követte az Úr hívását. 1986- ban diakónussá szentelték, és a jő Isten kegyelmével az idén, 1988-ban lesz a papszentelése. Azóta még két fiatalember készül a papi, illetve a szerzetesi hivatásra plébániánkból. Van összefüggés ezek között az események között? Csak a jó Isten tudja, de mi úgy sejtjük! „Az Úr útjai csodálatosak.“ 1988. 1. 10. Zsófia nővér A TABERNÁKULUM ELŐTT A szentpáli intelem „fólve-remegve munkáljátok üdvösségteket" (Fii 2,12) arra késztet, Uram, hogy ezt a fontos ügyet megtárgyaljam Veled. Elesettsé79
