Szolgálat 77. (1988)

Tanulmányok - Puskely Mária: Tegyétek, amit mond!

nőkkel szemben, akik valamiféle szolgálatot végeznek a közösségben: „Legye­nek tisztességesek ... A hit titkát őrizzék tiszta lelkiismerettel. Ki kell előbb próbálni őket, s csak akkor szolgáljanak, ha kifogástalanok. ... legyenek ... mértéktartók és mindenben megbízhatók. .... legyen ... gyermekeinek és ott­honának jó gondviselője“ (1Tim 3,9-13). Itt is megkívántatik tehát az alkalmas­ság: csak kipróbált, feddhetetlen életű férfiak és nők szolgálhatják hathatósan Krisztus ügyét, s vezethetnek el másokat a hitre. A Timóteusnak küldött má­sodik levélben Pál két ilyen hitet sugárzó nő emlékét idézi fel: „Jól emlék­szem őszinte hitedre; ez előbb nagyanyádban, Loiszban, majd anyádban, Euni- kében élt, és most — biztosan tudom téged is eltölt“ (2Tim 1,5). A III. sz. elején keletkezett Didaszkália több fejezetben foglalkozik a diakonisszák szolgálatával. „A diakonissza legyen különösen buzgó a nők szolgálatában, a férfi diakónus viszont a férfiak szolgálatában ... Bár két test­ben éltek (diakónus és diakonissza), legyen egy a tervetek, az elgondolástok és a lelketek. Ismerjétek fel, mi a szolgálat... Mikor a megkeresztelt nő ki­száll a vízből, fogadja őt a diakonissza. Tanítsa és nevelje, hogy a keresztség pecsétje tisztaságban és szentségben feltörhetetlen legyen. Ezért mondjuk, hogy a diakonissza szolgálata szükséges és fontos, hiszen Urunkat és üdvözítőnket is szolgáló asszonyok látták el ... A diakonisszának kell men­nie a pogányok házába, ahol hívó nők vannak...“ (Az ókeresztény kor egyház­fegyelme, összeállította Erdő Péter, SZÍT, 1983, 188—189). Hitre nevelés, tanácsadás, keresztségre való felkészítés: nem a lelkiveze­téssel szorosan összefonódó tevékenység? Az Apophtegmata néven ismert gyűjtemény az észak-afrikai puszta­ságokban élt első remeték mondásait őrizte meg. Csak „atyákat“ szoktak em­legetni, holott igen sok nő is élte ott a vértanúsággal egyenértékű ősi szer­zeteséletet. A „Mondások“ többnyire a lelki életre vonatkozó tanácsokat je­lentik. Sárrá, Sincletica és Teodora is a híres lelkivezetők közé tartozott. Teo­dóra ezt mondta: „Nem üdvözít sem az aszkézis, sem a virrasztás, se a vezek- lés, hanem egyedül csak az alázat.“ „Egyszer egy öreg szerzetes kérdezgette Teodórát: .Hogyan támadunk fel a holtak feltámadásakor?* Ő így válaszolt: .Mint ahogy az értünk meghalt és feltámadt Istenünk, Krisztus*.“ Sárrá 60 évig élt valahol a Nílus keleti partján, és különösen kitűnt a szellemek megkülön­böztetésének művészetében. Sincletica sok fiatalt vonzott a pusztába, akik az ő vezetése alatt akartak haladni Krisztus követésében. A bizánci egyház egyik népszerű szentje mindmáig. Huszonnyolc mondását őrzi a gyűjtemény. „Sinc­letica anya ezt mondta: .Akik Istenhez közeledni akarnak, azoknak kezdetben sokat kell harcolniuk és fáradozniuk, de aztán kimondhatatlan örömben van részük. Éppúgy, mint amikor tüzet gyújtunk: először könnyezünk a füsttől, azu­tán feiiobban a láng. Mert a mi Istenünk emésztő tűz. Nekünk is könnyeinkkel kell meggyújtanunk az isteni tüzet." „Gyermekeim, amint nem lehet hajót szö­gek nélkül megépíteni, éppúgy lehetetlen, hogy az ember alázat nélkül üdvö- züljön“ (Apophtegmata I. II.). 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom