Szolgálat 77. (1988)
Tanulmányok - Puskely Mária: Tegyétek, amit mond!
ember meg nem taníthatja. „Egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok..., egy a ti tanítótok, Krisztus“ (Mt 23,8-10). Magunktól imádkozni sem tudunk, Krisztus Lelke tanít meg arra, hogy ezt mondjuk: Abba, Atyám, Apukám (vő. Róm 8,26). A Lélek nyit meg minket Krisztusban az Atyával folytatott párbeszédre és Ő vezet a beteljesedésig. Keresztes Szent János az Istennel való egyesülés csodáiról szólva így figyelmezteti a lelkivezetőket: „A lelkivezető ... jegyezze meg és fontolja meg, hogy a fő működő ebben a dologban, s a lelkeknek vezetője és mozgatója nem ő maga, hanem a Szentlélek, aki állandóan gondozza őket: ő csak eszköz arra, hogy irányítsa azokat a tökéletességben, a hitnek és Isten törvényeinek útján, abban a szellemben, amelyet Isten minden egyes embernek megad. Ne arra törekedjék tehát, hogy az ő egyéni felfogásához és elveihez alkalmazkodjanak, hanem azt vizsgálja meg, vajon ismerős-e előtte az út, amelyen Isten őket vezeti, s ha ezt nem érti meg, hagyja őket békében és ne zavarja őket. S annak az útnak és szellemnek megfelelően, amelyen Isten őket vezeti, igyekezzék őket minél nagyobb békesség és szabadság felé irányítani. Engedjen nekik mozgási szabadságot ... Arra igyekezzék, hogy fölszabadítsa a lelket... Isten, mint a nap úgy van a lelkek fölött, hogy közölje magát velük. A lelkek vezetői tehát elégedjenek meg azzal, hogy a rájuk bízottakat előkészítik az evangéliumi tökéletesség értelmében ... s ne akarjanak többet tenni, ne igyekezzenek építeni, mert ezt a munkát magának tartja fönn a világosság Atyja, kitől minden jó adomány és tökéletes ajándék származik“ (Az élő szeretetláng, 3, 46-47., P. Szeghy fordítása). Az első, a tulajdonképpeni és egyetlen lelkivezető tehát Isten: egészen „az ő alkotása vagyunk“ (Ef 2,10). Ő vezeti az egyeseket és Ő irányítja a hívők közösségét, az Egyházat. Az Egyházat összetartó és vezérlő személyes Erőben és Szeretetben minden megkeresztelt részesedik. Ez a részesedés tesz minket testvérekké, képessé arra, hogy az egyetlen vezető irányítását követve szolgáljuk egymást. „A testnek Krisztus a feje ... ,Ő tartja el az egész testet és ő fogja össze ízületekkel és izmokkal, s Isten szerint való növekedéséről is ő gondoskodik' (Kol 2,19). Ő osztja szét állandóan testében, vagyis az egyházban a szolgálatok adományait; ezekkel szolgálunk egymásnak az üdvösség elérésére az ő erejével, hogy az igazság alapján cselekedjünk, de csupa szeretettel, teljesen egybenőjünk vele, aki a fej... Azt akarja, hogy szünet nélkül megújuljunk őbenne, ezért a Leikéből adott nekünk, aki egy és ugyanazon személyként lakik a főben is, és a tagokban is: ... élteti, egyesíti és mozgatja az egész testet“ (Lumen Gentium 7). Ezek után vizsgáljuk meg röviden, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie annak a megkeresztelt férfinak vagy nőnek, aki kísérőtársa lesz testvérének Krisztusban. Milyen tehát az evangéliumi lelkivezető? — Nem szent, nem is párját ritkító bölcs, hanem olyan keresztény, aki komolyan veszi Krisztust és az evangéliumot, s ezért feltétel nélkül elfogadja a maga életében az isteni lelki vezetést. 42