Szolgálat 77. (1988)
Tanulmányok - Solti Gyöngyi: A nők szerepe az Egyház életében
A férfiak csoportjában nem válaszolt 6, a nőkében 8. A válaszarány a férfiak között 56/32 = 1,75, a nőknél 90/54 = 1,66. Ez esetben meg kell állapítanunk, hogy a közhiedelemmel ellentétben a férfiak egy kicsivel bőbeszédűbbeknek bizonyultak, mint a nők. A válaszok összefoglalása: 10. táblázat 1 2. 3. 4. 5. 6. ffi nő ffi nő ffi nő ffi nő ffi nő ffi nő 10 11 25 38 3 7 10 20 6 17 8 14 A számok a válaszok konkrét mennyiségét tüntetik fel, tekintettel arra, hogy a %-számításnak jelen esetben nincs értelme, mivel a választ adók számát meghaladja a válaszoké. Az originális válaszokhoz fűzött megjegyzések- kifejtések között figyelemre méltó javaslatok is akadnak. Ilyen pl., hogy az egyházközség közös gondjai a közösség előtt kerüljenek megbeszélésre, ahol felmérhető; ki-ki arra kapjon megbízást amilyen feladat elvégzésére alkalmas. A válaszadó ehelyütt a képviselő-testületen túlmenő nyilvánosságot sürgeti és ebben látja annak lehetőségét, hogy az azokon kívül állókat is bevonják az egyházi munkákba. Másik válaszadó, mint valóban „női“ feladatot, a telefonos lelki elsősegély-szolgálat megszervezésének gondolatát veti fel. Többen említik a házasság előtti oktatás megfelelő felkészültséggel rendelkező nőkre bízását és a nők szélesebb körű bevonását az áldoztatásba. Más valaki a teológiai tudományos munkásságban szeretne nagyobb teret adni a nőknek. Ismét mások a hivatás-gondozásban szánnak nagyobb szerepet a női munkatársaknak. Igaz, elképzeléseik kicsit erőszakoltak és illuzionisztikusak, mert úgy gondolják, hogy kisfiúkat mintegy papnak kell nevelni; elfelejtik, hogy a hivatás elsősorban isteni és nem emberi kezdeményezés! Jóllehet az is igaz: a gyermekkor légköre és hatása e tekintetben is meghatározó, segítő, támogató erejű lehet. Néhányan felvetik a nők pappá szentelésének problémáját. Egyik nő a dia- konátus felvételének lehetősége után kérdez. Vannak, akik imaórák tartását javasolják női vezetéssel, mások a pap nélküli plébániára javasolnak megfelelő női vezetőt. Csaknem valamennyien hangsúlyozzák a személyi alkalmasság minden esetben külön vizsgálandó problémáját. Vannak egymásnak nagymértékben ellentmondó javaslatok. Egyik 60 év feletti kisvárosi férfi egyetlen mondatban veti fel a nők pappá szentelésének túlzóan progresszív kérdését, de még ugyanabban a mortdatban kijelenti: a világi hívek szolgálata nem emeli, nem emelheti a leiki színvonalat! Szép számmal akadnak negatív, kritikus, vagy egyszerűen indulatos ellenállást kifejező „javaslatok“. Az utóbbiak között a „pálma“ egy 45—60 év közötti férfié, 32
