Szolgálat 77. (1988)
Halottaink - Takáts Sándor S. J. (Rendtársa)
delgetett álmát: a munkáspapi életformát élhesse. Hiszen már 1945/46-ban kidolgozott társaival egy munkáspasztorációs tervezetet. Ez, és mellékletként „Ezt láttam a gyárban“ című élménybeszámolója az 1946-os rendi nagygyűlés elé került. Négy évnek kellett eltelnie, hogy ne elöljárói gondoskodás, hanem maga a Gondviselés tegye Sándor barátunkat inkognitóban dolgozó munkáspappá. Előbb azonban elvégezte a harmadik próbaévet és hitoktató volt Pécsett. 1949 nyarán P. Tibor felkérésére pontos rajzaival elkészítette és sajtó alá rendezte P. Fényi napprotuberancia észleléseit, ó volt a „kiadóhivatal“ is. Munkás évei alatt sokan kerültek közelebb Istenhez, mert — így mondták — jó haver, jópofa és értelmes: az életkérdésekhez bölcsen hozzászólni tudó társuk volt — és köztudottan vallásos ember. Ha feljebb akarták vinni, így szabadkozott: „De én vallásos vagyok.“ — „Éppen ezért bízunk magában“ — volt rendszerint a válasz. 1957-ben a munkástanácsba való beválasztása következtében két évet és két hónapot kapott. Utána újra szakmunkás lett, majd — terveinek kilátástalansága miatt — kántor Csömörön. Szüleit magához vette, s míg édesapja kántorkodott, ő egyre jobban bekapcsolódhatott a papi munkába. 1964 őszén felajánlották neki, hogy rendtársai pőrében tanú lehet. Vagy vádlott. Ez utóbbit választotta. Több mint negyven hónap után tért vissza Csömörre. Római kiküldetése elé már nem gördítettek akadályt, amikor a készülő Lelkigyakor- latos Ház kiszemelt munkatársa lett. Egy római tanulmányi év után kanadai magyar népmissziós körútra indult. Szívós szervezettel bírta a munkát, pedig közben — és haláláig! — asztma is kínozta ... 1984. júliusától kezdett Leányfalun lelkigyakorlatokat adni. 52 felnőtt és 15 ifjúsági csoport élvezhette lendületes, eredeti, nagy életismeretről tanúskodó, gyújtóhatású előadásait. 1986 decemberében már betegen, mégis nagy lendülettel adott lelkigyakorlatot, utoljára az év legvégén. Medencecsontjáról 1987 januárban daganatot távolítottak el. Kissé fölerősödött, kezelésekre maga járt, és sokfelé, ahol segíteni remélt másokon. Április elején teljes erővel jelentkezett a rák, emésztési zavarokkal, fájdalmakkal. Jézussal való eukarisztikus találkozásain sok lelki vigasz láttatta meg vele kínlódása értelmét. Tudott kedélyes, derűs lenni. Leveleket írogatott: vigaszt, jótanácsot küldött sokfelé. Csütörtökön, a papság és az Eukarisztia napján áldozhatott utoljára, az agonizáló Krisztussal egyesítő szentkenetet pénteken kapta meg. Május 23-án, szombaton, a Szúzanya napján a földön véget ért gazdag élete. Istennel pedig elkezdődött számára — az igazi. /Sanyi legkedvesebb imájából/ Könyörgöm, légy velem mindabban, ami még előttem van. Légy velem, ha szenvedés, hosszú betegség kísérné is utolsó lépéseimet. Maradj velem, mikor az egészség és az életkedv ajtóit egyre nehezebben tudja majd kinyitni elnehezülő kezem erőtlen érintése! Köszönöm, hogy kegyelmed ajtaját úgy tártad ki szélesre előttem, hogy azt már soha senki be nem zárhatja! Rendtársa 100
