Szolgálat 76. (1987)
Eszmék és események - Levelesládánkból
világiaknak siessen lelki megsegítésére, akik kifejezetten részt akarnak venni a magyar katolikus egyház lelkipásztori munkájában. Szívből gratulálunk az OMC-nek és Isten bőséges áldását kérjük további munkájára. R. LEVELESLÁDÁNKBÓL Isten léte bizonyítható-e, vagy pusztán hinni kell benne? — kérdezi egyik olvasónk. „Ami ugyanis megtudható az Istenről, az világos előttünk, maga az Isten tette számunkra nyilvánvalóvá. Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk“ — írja Szent Pál a rómaiaknak (1,19-20). Lelkes misszionárius próbálta Délkelet-Ázsiában megnyerni Krisztusnak a szegény hegyilakókat. Kezdetben hosszú és komoly eszmefuttatásokkal igyekezett nekik bizonyítani Isten létét. A jó emberek egyre zordabb arccal hallgatták, míg egyik nap kifakadtak: „Atya, maga bolond. A világ kezdete óta senki józan nem kételkedett Isten létében. Minket az érdekel, törődik-e ő velünk, porszemekkel?“ Szent Pál szavai valamint a fenti kis történet jól jellemzik az Egyház tanítását: „Az ember értelme természetes fényénél biztosan felismerheti, hogy létezik az egy és igaz Isten, Urunk és Teremtőnk" (I. Vat. Zsinat). A világ titkait, az élet és az emberi szeretet csodáit vizsgálva logikusan jut el az állításhoz, vonja le a következtetést: kell lennie egy végtelen és tökéletes Lénynek, aki mindezt megalkotta. A természettudományokban használt módszerek önmagukban nem messze vezetnek ezen az úton, mert Isten — lényegénél és meghatározásánál fogva — nem evilági lény, nem helyettesíthető be semmiféle egyenlet ismeretlenjébe, s nem is variálható nagyság. Az emberi értelem azonban mélyebbre képes tekinteni, tágabb keretekben gondolkodik mint a puszta természettudományos ismeret. Képes biztosan felismerni láthatatlan és érzékeinkkel megtapasztalhatatlan dolgokat is. A hegyilakók esete azonban azt is mutatja, hogy a felismerés még nem elismerés, az ismeret még nem kész hit. Az Isten létét igazoló legszabatosabb filozófiai következtetés sem azonos a vallással. Ez utóbbi válasz annak a részéről, aki azt is megéli, hogy Isten maga kívánja és teszi lehetővé a vele való kapcsolatot. Az ilyen kapcsolat pedig elkötelezettséget von maga után: megnyílni annak, és rábízni magunkat arra, aki Teremtő létére közli magát. A keresztény meggyőződése szerint: Isten önközlésének teljességét Krisztusban nyilvánította ki, valósította meg. Minden igazi Isten-hit tehát Krisztushoz vezet. A hittel az egész ember (értelem, érzelem, élet) válaszol a magát közlő Istennek. Ezért a felnőttnél az értelemnek is szükségszerűen bele kell kapcsolódnia ebbe a válaszadásba. Képzettségének és fejlődésének foka szerint el kell jutnia („bizonyítania kell“) azokhoz az ismérvekhez, amelyekre hite 89
