Szolgálat 76. (1987)

Tanulmányok - Dicenti Gyula: Nevelő diploma nélkül

emberke szólította meg az utcán: „Szaharin?“ „Nem, nincs pénzem“ — felelte. De mielőtt a gyerkőc tovább állt volna, megkérdeezte: „Hány éves vagy?“ A gyermek remegett a hidegben. „Miért nem mész haza, kutya rossz idő van?“ „Oda nem mehetek“ — hangzott a válasz. „Hát akkor gyere be hozzám, kapsz egy forró teát.“ Az ő szobája szintén fűtetlen volt, de a meleg ital és a meleg szív megoldották a 12 éves fiú nyelvét. Apjára alig emlékszik, elvitték katonának, pedig micsoda boldogság volt az a pár nap is, amikor szabadságra hazajöhetett. A háború végén azonban eltűnt. Anyjával él a szomszédoktól kapott szobában, mert lakásukat bombatalálat érte. A sok gond miatt anyja egyre idegesebb lett. Éjszakánként haza sem jött mindig, majd idegen férfiakat hozott szobájukba. Közülük egy most ott is lakik, s azt állítja, hogy ő Hansl apja. „De amikor én megmondtam, hogy ő nem az én apám, pofon vágott. Sokszor megvernek, mert az anyám és ez az ember úgy érzik, hogy útjukban vagyok.“ — „S honnét szerezted a szaharint?“ Hansl nehezen nyögte ki, hogy a gazd- asszonyuktól csente el, aki „feketéző“. „Ma nyitva felejtette szobája ajtaját, s elvettem a szaharint, mert meleg levest akartam vásárolni magamnak. De eddig még nem sikerült egyetlen darabot sem eladni.“

A magánórákból aznap este nem lett semmi. Másnap Gmeiner a káplánnal vitatta meg Hansl esetét. Megegyeztek, hogy ha nem is tudnak tökéletes megoldást találni erre s hasonló esetekre, legalább pár órára otthont teremtenek ezeknek a magukra maradt, csatangoló gyerekeknek. A káplán megkérte Her- mannt, gyűjtse össze a fiúkat, akiket csak tud. Elsőnek a plébánia pincehelyiségét bocsátotta rendelkezésükre. A csupasz falakon, pár széken s egy vaskályhán kívül alig volt benne valami. Gmeiner házról-házra járt, s kérte a szülőket, engedjék el gyermekeiket a plébánia ifjúsági csoportjába. Volt, ahol meg sem hallgatták, volt, aki durván kifakadt Isten ellen, „aki nem hozta vissza a háborúból a gyerek apját, bár hívő katolikus az egész család Tizenhatan mégis összejöttek. Köztük Fritz, aki már azelőtt is részt vett a plébánia ifjúsági megmozdulásaiban. Ő volt az egyetlen, aki rendezett családi körülmények között nőtt fel, s 17 évesen gimnáziumba járt. Ő lett Hermann jobbkeze. Az első összejövetelre nagyobb izgalommal készült, mint vizsgáira. Nem volt tapasztalata, nem tudta, hogyan foglalkoztassa őket. Megkönnyebbülve látta, hogy a gyermekek maguk találnak ki mókákat, játékokat, s annyira jól érezték magukat, hogy gondosan elkészített „beszédét“ nem is tudta elmondani. Kezdte felfedezni, hogy ha szeretettel és bizalommal fogadja a gyermekeket, azok továbbsugározzák ezt a szellemet.

Egyik nap váratlanul megjelent Hansl édesapja. Megtörtén, rongyosan de reménykedve, hogy viszontlátja feleségét és kisfiát. Könnyű elképzelni indulatát, amikor az állapotos asszonyt egy másik férfival találta. Amikor elvezették a rendőrök, kisfiát alig tudták leválasztani karjáról: teljes erejéből kapaszkodott apjába, amíg azt a rendőrök be nem tuszkolták a ‘rabszállító kocsiba. Mikor elhajtottak, Hansl akkor vette észre, hogy kezében szorongatja édesapja katonatáskáját.

52