Szolgálat 76. (1987)

Tanulmányok - Fényesi Márk: Keresztény önnevelés

fedezett összefüggés helyes cselekvést válthat ki. Megfeledkezhet azonban az indítékok (motívumok) fontosságáról. A mindennapi tapasztalat igazolja: nem elég csak belátni, akarni is kell, végre kell hajtani elhatározásunkat. Nem mozdulunk, ha nincs indíték, motívum (érték), ami cselekvésre késztet. A szeretet sokkal hatékonyabb eszköz a szív megmozgatására, a készség kialakítására mint a legragyogóbb logikai levezetés.

Sokszor „nem sikerül helyesen viselkedni“, mert még nem gyakoroltuk eléggé a teendőket. Főként a beállítódások (attitűdök) és készségek (habitusok) nem szilárdulnak meg gyakorlás nélkül. Az elméleti megfontolások hasznosak lehetnek az önnevelésben. Világosságot teremthetnek, támaszt nyújthatnak, ha holtpontra jutottunk, s a magunk fejéből nem találunk már kiutat. Amikor átgondoljuk, miképpen is járunk el, ha el akarjuk mélyíteni kapcsolatunkat Istennel és az emberekkel, akkor találóbban nevelhetjük a ránkbízotta- kat is. Kibúvót keresnénk azonban, ha addig nem kezdenénk meg önnevelésünket, míg teljesen világos elméleti képet nem alkottunk a teendőkről és az összefüggésekről. Igen sok kérdés éppen gyakorlat közben tisztázódik. Egy ponton elért siker lendületet adhat további kezdeményezésekre.

Hogy erkölcsi, lelki téren milyen fontos szerepe van a gyakorlatnak, jól szemlélteti Foucauld atya esete. Már ki akart békülni Istennel és lelkiismeretével, csak nem merte megtenni az utolsó lépést. Felkereste ugyan a barátaitól ajánlott papot, de csak azért — mondta —, hogy kételyeire még világosabb feleletet kaphasson. Nem vette észre, hogy tulajdonképpen menekült attól, hogy átadja önmagát Istennek: a teljesen világos válaszok ürügyül szolgáltak, hogy elodázhassa a végső lépést. A lelkiatya megérezte ezt. Nem bocsátkozott vitába Foucauld-al, hanem határozottan felszólította: térdeljen le, s gyónjon meg. Foucauld ugyan ellenkezni próbált, de a pap nem tágított, megismételte felszólítását. S amikor Foucauld letérdelt, megtört a bűvös kör: megnyílott a szíve, s Isten kegyelme árasztotta el. — Hasonlót élhetünk át akkor is, amikor ellenfeleket próbálunk kibékíteni. Valószínű, külön-külön is beszélünk mindkét féllel. Az „áttörés“ azonban szinte biztosan akkor következik be, ha sikerül rávenni a két ellenlábast, hogy kezet adjon egymásnak. A kezek melege töri meg a jeget? A szemekben felcsillanó kölcsönös beismerés? Nehéz megmondani. De az első gesztus után nemegyszer egymás nyakába borul a két ellenfél, s könnyek közt kezd új életet.

Befejezésül a keresztény önnevelés két klasszikus gyakorlatára szeretnénk emlékeztetni. 20—25 éve mintha feledésbe mentek volna; ma kezdenek ismét divatossá válni, újra felfedezzük jelentőségüket.

Az elsőt hagyományosan lelkiismeret-vizsgálatnak nevezték. Manapság egyeseknek már a vizsgálat szó is ellenszenves. Ezért újabb írók „kiértékelésnek“ vagy „a szerető figyelmesség imájának" nevezik (vö. Korrespondenz zur Spiritualität der Exerzitien, April/Juni 1978).Az új szóhasználat nem újdonságkeresés; a lényeg megőrzésében ki akarja emelni a hangsúly-eltolódást. Mert a lelkiismeret-vizsgálat nem „lelki könyvelés“, még kevésbé „nyomozás“.

40