Szolgálat 76. (1987)

Tanulmányok - Németh József: A tanítványok Jézus iskolájában

egymással, hogy ki köztük a legnagyobb. Hogyan lehet valaki első, ha ugyanakkor a legutolsó is, mindenki szolgája? Jézus ismét mindennapi fénnyel, gyermekkel mutat nekik utat.

Márk ünnepélyes bevezetéssel írta meg ezt a jelenetet, ezt a tananyagot. Jézus leült, magához hívatta a tizenkettőt, majd odahívott egy kisgyermeket, ölébe vette és példaképnek állította eléjük a galileai út porában.

A kisgyermek azokat a jelentéktelen, mindennapi embereket jelképezi, akik nem tülekednek, akik nem tiporják sárba embertársaikat. A gyermekben van valami, ami a felnőttből hiányzik: minden elfogultság nélkül képes csodálkozni, kérdezni, hinni szüleinek, tanítóinak, nevelőinek, a felnőtteknek. A gyermek bízik a másikban, van természetes érzéke az igazsághoz és az igazságossághoz. Ilyen készségeket kíván Jézus mindennapi magatartásunkban. Aki ezt a gyermeki magatartást magáévá teszi, őt fogadja be. Jézus tiszta lelkületet kér, olyant, amilyen a gyermeké: tiszta és mentes mindenféle alakoskodástól. A mindennapi életben ez a magatartás csak állandó önmegtagadással, kereszthordozással valósítható meg: a lemondás hozzátartozik a mindennapi élethez.

Mint kontraszt álljon itt Sigmund Freud kutatásainak eredménye! Freud a századfordulón a bécsi polgár alakoskodását, hiúságát állította pellengére írásaiban. Szerinte nincs sok értelme, hogy odafigyeljünk, mit mond a bécsi polgár; eleve megkérdőjelezhető, igaz-e, amit mond. Ahogy a törzsvendégek a kávéházban társalognak, ahogy a férfiak feleségeikkel beszélnek, tele van szőve hazugsággal. Csak azt mondják s arról szólnak, amiről azt gondolják, hogy beszélniük kell, vagy amiről azt vélik, hogy jó benyomást kelt. Rendszerint csak akkor veszik észre, milyen torz saját képmásuk embertársaikban, amikor betegek lesznek. Ezért lett olyan népszerű a század elején Bécsben a pszichoanalízis: segített feltárni a szavak mögött meghúzódó igazságot (vö. Drewermann, Freispruch für Kain. Mainz, 1986).

Mivel Jézus a gyermekben és az egyszerű emberben ilyen nagy értéket lát, bűnnek tartja, ha valaki az egyszerűeket megbotránkoztatja vagy rosszra vezeti. „Ha valaki megbotránkoztat egyet is e kicsik közül, akik hisznek, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék“ (Mk 9,42). Az ezt követő szavakkal pedig keményen követeli a botrány kiirtását (Mk 9,43-49). A görög számára a „botrány“ az útra állított csapdát jelentette, a zsidó számára pedig az üdvösség veszélyeztetettségét. A botrány okot ad, megingatja, gyermekded hitükben bizonytalanná teszi Jézus tanítványait. Ezért mondja szigorúan: „Jaj a világnak a botrányok miatt! Elkerülhetetlen ugyan, hogy botrányok ne forduljanak elő, mégis jaj annak, aki botrányt okoz ..." (Mt 18,7). Ezért állította a neves osztrák író, Rosegger, hogy ő csak két személy előtt térdel le: a gyermek és az Isten előtt.

A mindennapi élet szenvedései közé tartozhat például a házastársak elhi- degülése. Bár nehéz ilyen esetben továbbra is kitartani egymás mellett, Jézus akkor is hűséget követel: „Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válasz11