Szolgálat 76. (1987)

Halottaink - Petrovich Ede (Paptestvérei)

vége felé a Budapest külső- ferencvárosi Szent Kereszt templom pénzbeszedője és sekrestyése. Az ezzel járó sok jövés-menés alaposan aláásta amúgy is gyenge egészségét, s 1976 tavaszán szívinfarktust kapott. Hamarosan nyugdíjazták, de papi buzgó- ságból beteges állapota ellenére is szívesen helyettesített több helyen. így például a budafok-belvárosi templomban éveken át rendszeresen gyóntatott, prédikált és misézett. 1985-től tüdőgyulladással, szívelégtelenséggel, ödémával sokszor hetekig kórházi ellátásra szorult. Nagy öröm volt számára, hogy a külső-ferencvárosi Szent Kereszt templomban még megünnepelhette hetvenedik születésnapját.

Élete utolsó napjaiban egyik volt börtöntársa, vácegyházmegyei kanonok vette oltalmába, és az ő segítségével örömmel járt a lakásától csak néhány lépésre levő templomba a szentmise bemutatására. 1987 január közepén egészségi állapota ismét erősen leromlott, és emiatt többek unszolására rászánta magát, hogy kórházba vigyék, ahol január 21-én minden különösebb haláltusa nélkül meghalt.

Határozott, imádságos, kedves, készséges alakját és példáját sokan őrzik emlékezetükben.

Confrater

PETROVICH EDE

(1898—1987)

A Tolna megyei Hőgyész községben született 1898. augusztus 7-én. Pécsett szentelték pappá 1922-ben.

Szolgálati helyei: Segédlelkész Püspöknádasdon 1922-től 1923-ig, Németbolyban 1923 és 1926, Tolnán pedig 1926 és 1927 között. Hittanár Dombóváron 1927-től 1931-ig, majd ugyancsak hittanárként működött több mint tizenhat éven keresztül a pécsi Széchenyi Gimnáziumban, s közben a püspöki tanítóképző prefektusi tisztét is ellátta. Ekkor alakult ki benne a meggyőződés, hogy a hitoktatás eredményességét jelentősen növelheti, ha az egyház kétezer éves történelméből a témának megfelelő epizódokat emel ki. Módszerének helyességéről meggyőződve adta ki éppen 50 évvel ezelőtt, 1937- ben „Egyháztörténelmi olvasókönyv“ című munkáját, mellyel hitoktató társainak is nagy segítséget nyújtott. Az aránylag kis munka 40 fejezetét történészi pontossággal dolgozta fel, forráshivatkozásokkal is ellátva.

1945-ben a káptalani levéltár vezetője lett, sőt egy évig az esztergomi püspöki tanítóképző intézet igazgatója is volt. 1948-tól a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban latint, történelmet és hittant tanított egészen 1959-ig, amikor nyugdíjba ment. 1957-től a püspöki levéltár gondozását látta el.

Petrovich Ede kiváló hittanár volt; maradandó hatást gyakorolt tanítványai gondolkodásának, világnézetének és vallásos életének kialakulására.

Nyugdíjba vonulása után elmélyültebben foglalkozhatott a korábban megkezdett kutatómunkával. Kölföldi útjai során felkereste a legfontosabb levéltárakat. Különösen egy problémakör ragadta meg s foglalkoztatta élete végéig: a Nagy Lajos király által 1367-ben alapított első magyar egyetem, a pécsi egyetem máig is sok tekintetben tisztázatlan múltja. Rendkívüli pontossággal és aprólékos elemző munkával dolgozta fel egy müncheni-kódexben levő beszédek anyagát. Később saját maga rektifikálta korábbi nézetét, s megállapította, hogy e beszédek nem a Nagy Lajos-féle egyetemen, hanem a dominikánusok pécsi „Studium generale“-ján hangzottak el.

Petrovich Ede, ez a nagytudású pap, Krisztus Urunk alázatos, szerény és szegény szolgája maradt haláláig. Nem szerette a rangokat, címeket; nem szerette, ha személyét ünnepelték, dicsérték.

1972-ben szülőfalujában, Hőgyészen fényes aranymisét kívántak rendezni a tiszteletére. Igen, igen, mondotta, aztán néhány héttel az aranymise előtt eltűnt. Svájcba utazott a kapucinusok Rigi-i kolostorába. Ott kívánta aranymiséjét bemutatni a kolostor csendjében, — kettesben a szeretett mesterrel, Jézus Krisztussal.

102