Szolgálat 75. (1987)
Eszmék és események - Levelesládánkból
Isten minden ember szívében megvalósítani, s ez mindig a mi közreműködésünktől függ. Ilyen értelemben beszél Szent Pál Isten végzéséről, előre elrendelt tervéről: mindnyájan arra vagyunk hivatva, hogy Isten gyermekei legyünk (Ef 1,4-11). Az élet igazolja a mondottakat. Úgy tűnhet, hogy egyik-másik ember élete csupa boldogság, mindenük megvan: vagyon, egészség, társadalmi siker. A lelkűk mélyén, végső értékek skáláján azonban csődöt mondanak. Ellenkezője is áll: betegség, szegénység és kemény munka jut ki a másiknak, s mégíis szeretetet, örömöt sugároz! Valaki ellenvethetné Szent Pál szavait: „Az írás is ezt mondja: .Jákobot szerettem, Ézsaut mellőztem1“ (Rom 9,13). De ez a mondat is a már említett igazságot illusztrálja. Isten nem Ézsaut, hanem Jákobot választotta ki szövetsége letéteményesének. Nem igazságtalanság ez Isten részéről? — teszi fel már Szent Pál is a kérdést. Nem, — folytatja — „rnncs-e hatalma a fazekasnak, hogy ugyanabból az anyagból az egyik edényt díszesre, a másikat közönségesre formálja?“ (uo. 21). Azaz az ajándékok, a talentumok, a kiindulópontok különböznek. De az ítélet nem ezek nagysága, hanem a velük való gazdálkodás szerint történik. (J- D.) Boldog vagyok, mert tapasztalom, hogy Isten gondviselő keze soha el nem hagyott: amikor buzgó imával kértem tőle valamit, mindig megkaptam a kegyelmet. Nemrégen azonban valaki, — aki Jehova tanúi közé állt be — arról akart meggyőzni, hogy a sátán is osztogat kegyelmeket. Hangsúlyozni szeretném, hogy a kapott kegyelmek soha sem irányultak anyagi kérdésekre, vagy élvezetekre. Mindig Istentől kértem a kegyelmeket, s boldog vagyok, hogy meghallgatott. Igaz lenne, hogy a sátán is osztogathat kegyelmeket? Már a kérdés feltevésének módja jó példa arra, amit a „szellemek megkülönböztetésének“ nevezünk. A téma fontos helyet foglalt el az erkölcsteológia történetében. Amikor azért imádkozik valaki, hogy elnyerje a „Lélek gyümölcseit“, amelyeket Szent Pál így foglal össze: „szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás“ (Gál 5,22), és kérése meghalIgattatásra talál, akkor biztos lehet, hogy Istentől jövő kegyelmet kapott. Aki belé helyezi boldogságát, örömét mindenek felett az ő szere- tetében találja, és ezt akarja megosztani másokkal, viszonzásként az Úrtól békét kap, aki megadja neki a biztonságérzetet is, hogy szeretetében él. Ellenkezőleg, ha valakit a gazdagság, az élvezetek érdekük és ezekért végzett fohászai találnak „meghalIgattatásra“, az nem lehet biztos, hogy Isten kegyeimében jár. A gonosz léleknek csak haszna van abból, ha valaki a gazdagságot és élvezetet keresi. Az emberi önzés kifejezői ugyanis a „kicsapongás, tisztátalanság, fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók" (Gál 5,20-21). 75
