Szolgálat 75. (1987)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Fátum vagy Gondviselés?

hogy együttműködjék a Gondviseléstől kapott ajándékkal: nem elégedhet meg az érzékek, az anyag, a hasznosság értékeivel; mindenekelőtt Isten országát és annak igazságát kell keresnie (vö. Mt 6,33), s akkor minden más dolog is az övé lesz.

A Gondviselés megtapasztalása leggyakrabban valami nagy harmónia váratlan felfedezésével kezdődik, ami aztán ahhoz a megérzéshez vezet, hogy a dolgok mélyén egy az enyémnél belesebb, hatalmasabb erő működik, úgyhogy a szívünkből Jákob szava szakad fel: „Isten van itt jelen, és én nem tudtam“ {Tér 28,16). A dolgok nem várt kimenetelének látása az isteni jelenlét á-muló elismerését váltja ki lelkünk mélyéből-. Nem tudjuk megmagyarázni, hogyan, de minden összeillik, minden rész „passzol“ a másikhoz, minden rész valami roppant rendben áll össze, megérezzük, hogy egy örök, jóságos céltudatosság őrzi életünket, azt látjuk, hogy minden a legjobb pillanatban történik velünk.

Ha minden értelmi megismerés csodálkozással kezdődik és imádáshoz vezet, akkor ez sokkal inkább áll a Gondviselés működésének felismerésére: valami minden értelminél mélyebb („A Logos mélyebb, mint a logika“ [Viktor Franki]), intuitív megismerésről van -itt szó, egzisztenciánk mélyéből fakadó rádöbbenésról arra, hogy végül is mindennek megvan a maga értelme, a dolgok mélyén minden „OK", mindennek így kellett történnie, minden így jó. De ehhez a felismeréshez általában belső agónián át visz az út: amikor az értelmes magyarázatért való küszködést követően s a valami elfogadható felelet utáni keserves, vérrel verítékező keresés kínját megelégelve az ember végül is megadja magát és lemond a válaszról, általában akkor kezd derengeni a dolgok mélyén nyugvó mélyebb értelem, a felismerés, hogy minden így van jól, minden a helyén van.

A Gondviselés megtapasztalása Isten megtapasztalása a maga istenségében, mint misztériumban. Mert a Gondviselés nem valami Istentől független, tehát nálánál kevesebb terv: ez bagatellizálná a misztériumot, amely Istent és az élet mélyebb szempontjait jellemzi-. Felfedezni a működő, „dolgozó“ Istent annyi, mint belépni a misztériumba, a szeretet misztériumába.

*

„Van-e elegendő könyv ezen a világon, hogy magába jogiálja az eseményeket, amelyek másképpen alakultak volna, ha nem szakad le a híd?“ A szerencsétlenség az életben maradottak életét is megváltoztatta. Montemayor márkiné lánya, Dona Clara is, a megcsúnyult hajdani színésznő, Camila is, de még maga az Apátnö is most tanult meg igazán, bátran szeretni. Az Apátnő korábban árvái közül egyedül Pepitát látta alkalmasnak arra, hogy az árvák és nyomorultak megsegítésére megkezdett nagyszabású munkáját folytassa, Pepitát szánta és nevelte a maga utódjának, és ebben a gondolatban talált a maga számára vigasztalást. Az öt áldozat ünnepélyes gyászmiséjén „az oltár rácsa mögött az Apátnő ült lányai között. Előző éjszaka egy bálványt lökött ki szívéből, s arca a megpróbáltatástól sápadt volt, de azért kemény. Belátta, hogy

13